2017-ben megnyithatja kapuit a Békéscsabai Röplabda Akadémia

BRAkademia2016. április 26. meghatározó dátum a Békéscsabai Röplabda SE életében. Ekkor nyert ugyanis harmadjára magyar bajnoki címet a klub, illetve ezzel egy időben a Városházán fontos bejelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Modern Városok Program keretében írt alá megállapodást Szarvas Péter polgármesterrel.

Ennek keretében a kormányfő elismerését fejezte ki a BRSE működésének és eredményeinek vonatkozásában és deklarálták a Békéscsabai Röplabda Akadémia létrehozásának támogatását, mely projekt 5 éves tervezett költségvetése közel 950 millió forint.

Elkezdődött munka első fázisa, majd aztán novemberben felgyorsultak az események a Miniszterelnökség bejelentését követően, amely szerint a megfelelően előkészített projektek, akár már a 2016-os költségvetés terhére is kaphatnak forrásokat.

Első ütemben az infrastruktúra fejlesztés került napirendre, melyben a sportkollégiumi szállás kialakítása és a munkacsarnokként funkcionáló Vásárhelyi Pál Műszaki SZKI tornacsarnokának felújítása szerepelt. Előzetesen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakemberei véleményezték, majd hagyták jóvá a terveket. Tegnap pedig Békéscsaba Megyei Jogú Város képviselő testülete rendkívüli ülésen döntött és biztosította támogatásáról az elképzeléseket.

A működési modell kialakítása és finanszírozása kapcsán is történtek markáns előrelépések, az önkormányzat szakemberei és a klub vezetése a napokban az Emberi Erőforrások Minisztériumában is tárgyalt, ahol szintén kiemelten foglalkoznak a projekttel, így jelen állás szerint van realitása, hogy a Békéscsabai Röplabda Akadémia 2017. második felében megnyissa kapuit.