Szavazz Te is a mérkőzés legjobbjára!

A szlovák válogatott feladójával erősítettünk

KosekováHétfőn kezdte meg a 2017/2018-as idényre való felkészülést a címvédő Linamar - Békéscsabai Röplabda SE. A csapat részt vett a Békéscsaba Megyei Jogú Város által szervezett Sporthétfő elnevezésű rendezvényen a Szent István téren, majd ezt követően már edzést is vezényel Alberto Salomoni, kinek munkáját Leiszt Máté másodedző és Kormos Mihály szakmai igazgató segíti, míg az olasz mester a válogatottak készíti fel az EB szereplésre.

Bár a keret még nem végleges, azonban az eldőlt, hogy Dobi Edina a klub játékosa lesz, illetve szintén fontos volt megtalálni a Lengyelországba távozó Tálas Zsuzsanna utódját feladó poszton. A klubmenedzsment és a szakmai stáb sikerrel jártak, hiszen Barbora Kosekova személyében egy fiatal, de nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost találtak, aki a szlovák válogatott kezdő irányítója. A 23 éves, 178 cm. magas játékos a pozsonyi klub neveltje, aki az előző szezont Csehországban, a Brno alakulatánál töltötte. A BRSE lengyel csapatok elől hozta el a tehetséges sportolót.

A klubvezetés tájékoztatása szerint még 3 játékos érkezése várható ütő posztokra.

A BRSE jelenlegi kerete:

Feladók: Barbora Kosekova / Petrenkó Brigitta

Liberók: Molcsányi Rita / Szpin Renáta

Ütők: Ludmán Réka / Szedmák Réka / Petőváry Panni / Glemboczki Zóra

Centerek: Dobi Edina, Bodnár Dorottya, Pekárik Eszter

Legyen a Békéscsabai Röplabda SE pártoló tagja!

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület az elmúlt évek során nem csak Békés megye és a dél-alföldi régió, hanem az ország egyik meghatározó csapata lett. A BRSE, a 2013/2014-es szezonban sporttörténelmi sikert elérve Magyar Bajnoki címet szerzett! Jövőbeni céljaink eléréséhez, a klub folytatja azt a kezdeményezést, melynek keretében vállalkozásoknak és magányszemélyeknek van lehetőségük Pártoló tagságot váltani.

 

berlet_2015-16.  toborzo

TOP

Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.