Szavazz Te is a mérkőzés legjobbjára!

Tornagyőzelemmel kezdte a szezont a BRSE serdülő csapata

DSC 1357Múlt vasárnap Gödöllőre utazott a Békéscsabai RSE serdülő csapata, hogy a szezon első erőpróbáján vegyen részt. Az I. Körösfői László Serdülő Torna névadója nyitotta meg a rendezvényt, aki évekig a klub elnökeként segítette a gödöllői röplabdázást, és az MRSZ volt elnökségi tagjaként a nevéhez fűződik a sportág Héraklész programba való bekerülése is, mellyel több mint egy évtizeddel ezelőtt elkezdődhetett a röplabdázás utánpótlásának a felzárkóztatása.

A tornán öt egyesület, hat csapattal vett részt, a hazaiak 2000-ben és 2001-ben született játékosai alkottak két külön együttest, rajtuk kívül a Vasas, az UTE, az MTK és a BRSE gárdája volt még fellelhető a palettán. A viharsarkiak a Vasas Óbuda ellen kezdték meg a csoportmeccseket, melyeket 3 szettre játszottak, s mindhárom szett 25  pontig tartott. A mérkőzés pikantériája volt, hogy ebben a korosztályban a bajnoki finálét, májusban ez a két csapat vívta az országos döntőben, azonban a mostani kezdőkben már egyetlen játékos sem volt fellelhető a négy hónappal ezelőtti csapatokból. A viharsarkiak a megilletődött kezdés, és az elvesztett első szett után, két sima szettben tudták nyerni az első mérkőzést. A második találkozón a Gödöllő 2001-esei ellen fordított koreográfia volt, az első két szett megnyerése után a cserék is bőven tudtak játéklehetőséget kapni, s bár az a szett elment, de jó volt látni, hogy nem csak a kezdő játékosok teszik oda magukat, ha küzdeni kell.

Polgármesteri edzéslátogatás

Szp1Immár hagyomány, hogy a felkészülési időszakban meglátogatja a csapatot Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere.

Először Baran Ádám, a klub elnöke mutatta be a gárda új tagjait, és felvázolta a szezonra vonatkozó elvárásokat, illetve a stratégiai célkitűzéseket is. Ezt követően a városvezető virággal és bonbonnal köszöntötte Csengeri Petrát, Godó Pannit, Ludmán Rékát és Petrenkó Brigittát, akik az első idényüket kezdik a bajnoki címvédőnél, illetve ajándékot kapott Tóth Gábor, a csapat augusztusban érkezett másodedzője is.

Kubai és német sztárokkal erősített Bajnokok Ligája ellenfelünk

head-coach-of-czech-team-vk-angel-prostejov-miroslav-cada-speaks-to-F8HKE4Története során először lép pályára a legmagasabban jegyzett európai kupasorozatban a Linamar - Békéscsabai Röplabda SE. Az alábbiakban a cseh bajnok Angel Prostejov háza táján történteket mutatjuk be.

Ahogy korábban már megírtuk, Csehország kirakatcsapatáról van szó, aki rutinos BL szereplőnek számít. A klubot 1991-ben alapították, nyolcszoros bajnok és kilencszeres kupagyőztes. Az elmúlt évtizedben senki sem tudta megszorítani a kék-fehéreket. A 2015/16-os szezont is toronymagasan, 9 ponttal nyerték az VK UP Olomouc előtt. Európai szinten is komoly költségvetéssel rendelkező, nívós légiósokat is a soraiban tudó csapat, aki az előző években a kontinens elitjébe verekedte magát.

Bajnokok Ligája ellenfelünk keretében komoly változások voltak a nyári időszakban. A csapat két sztárja nem szerepel már az Agel Prostejov kezdőjében a 2016-2017-es szezonban. A kubai-szlovák Soares kilenc szezont húzott le a cseheknél úgy, hogy az elmúlt években a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. A klub ikonja volt, hiszen az összes bajnoki címnél, kupagyőzelemnél is a pályán segítette csapatát. Azonban nem szakad el az egyesülettől. Az első csapatnál erőnléti edzőként dolgozik majd, valamint az egyik utánpótlás gárdát viszi. A másik távozó a holland Steenbergen, aki a csúcson fejezte be a röplabdát. A bajnoki döntő MVP-je lett, és a válogatottal is kijutott a riói olimpiára. Ott éppen lemaradtak az éremről, negyedikek lettek. De így is a holland röplabdázás legnagyobb eredményét érték el a narancssárgák.

Jászberényben vívja első felkészülési találkozóit a BRSE

20160825 183704-cutAz alapozás 7. hetében jár a Békéscsabai Röplabda SE, a bajnoki címvédő pénteken este és szombat délelőtt játssza le első edzőmérkőzéseit.

Mindössze 9 játékossal indul útnak Jászberénybe Sasa Nedeljkovic együttese, hiszen Tálas Zsuzsa, Molcsányi Rita és Szakmáry Gréta a nemzeti csapattal készül a közelgő EB selejtezőkre, így vannak olyan posztok, ahol mindössze egyetlen játékos áll rendelkezésre. Ilyen például az irányító poszt, ahol a mindössze 16 éves Petrenkó Brigitta bizonyíthatja majd tehetségét.

A túloldalon is lesznek hiányzók, de ebben a fázisban még nem a játék minősége és eredmény a lényeg, hanem, hogy mérkőzés körülmények között is megpróbálják visszaadni az eddigi edzéseken gyakoroltakat.

A gárda felkészülése a megfelelő ütemben halad, bár az utánpótlás és felnőtt válogatottak programjai miatt szinte minden héten más létszámban zajlott a munka, ami nem könnyítette meg a szakmai stáb dolgát.

Körvonalazódik a felkészülés további menetrendje is. Jövő héten a Nyíregyháza csapatával mérkőznek meg Szpin Renátáék két alkalommal Békéscsabán, zárt kapus találkozókon, majd szeptember 23-án Lugosra utazik az együttes, ahol a hagyományos felkészülési seregszemlét rendeznek, román, bolgár és szerb csapatok részvételével.

Nem kell már sokat várni a hazai bemutatkozásra sem. Szeptember 30-án és október elsején lép pályára az új csapat a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol nemzetközi tornát rendez a klub, melynek végleges menetrendjét hamarosan nyilvános lesz.

Jelentős változások a BRSE utánpótlásában!

edzés-teremAugusztus hónapban elkezdte a munkát a Békéscsabai Röplabda SE utánpótlás csapatainak döntő többsége. A klub vezetése minden képzőhelyen és csoportnál szülő értekezletet tartott, ahol felvázolták azt az új koncepciót, amelyet Kormos Mihály szakmai igazgató vezetésével kívánnak véghez vinni egy jelentős szervezetfejlesztés közepette. A BRSE első két bajnokcsapatának sikeredzője nem kisebb feladattal áll szemben, mint a leendő Röplabda Akadémia alapjait letenni, megújítani, korszerűsíteni a fennálló rendszert.

Ebben a munkában segítségére lesz a klub kötelékébe érkezett két új, és egy régi új edző, akik már munkába is álltak a különböző korosztályos csapatoknál. Tóth Gábor a juniorok edzéseit vezeti, őt már egy korábbi cikkünkben bemutattuk, míg Pelle Míra személyében a Petőfi Utcai Általános Iskola csoportjainál egy olyan fiatal hölgyet köszönthetünk, akinek vérében van a röplabdázás, hiszen nem is olyan régen még az egyesület színeiben sportolt, majd egyetemi tanulmányai befejeztével, örömmel mondott igen a klub hívó szavára, és immár edzőként segíti a BRSE munkáját. A Jankay Általános Iskola növendékeit, pedig a következő szezontól Kocziha Mariann fogja irányítani. Az ő személye szintén nem ismeretlen a klub szimpatizánsai körében, hiszen Mariann az Erzsébethelyi Általános Iskolában tette le a névjegyét először, - ő volt az első edzője például Korniss Ildikónak - és pár év kihagyás, és egy gyermekáldás után, újra egyesületünk rendelkezésére áll.

2016-08-29 18.43.39-cutKorábban már többször elhangzott felületeinken, hogy a legmagasabb szintű európai kupa sorozatban indulni hatalmas dicsőség, azonban az ebből fakadó követelményrendszernek megfelelni közel sem egyszerű, mindez jelentős terhet ró az egyesületre.

Hétfőn érkezett Békéscsabára az osztrák Peter Glanzer, aki fiatal kora ellenére jelentős tapasztalattal rendelkező supervisor. A szakember alaposan átvizsgálta a BL-re vonatkozó előkészületeket, az infrastruktúrától kezdve a marketing stratégián át, a klub által kijelölt felelős személyek felkészültségéig.

A látogatás végeztével az ellenőr megosztotta tapasztalatait vendéglátóival, s mint kiderült a CEV (Európai Röplabda Szövetség) részére írt riportban jelesre értékelte a látottakat, gratulált a Baran Ádám klubelnöknek és Varga Róbertnek, aki a BRSE nemzetközi projektjeinek és kommunikációjának felelőse. A supervisor elmondta, hogy határokon túl, immár Európa szerte jó híre van a csabai klubnak és a látogatás során tapasztaltak csak megerősítették ebben.

Az edző emberi oldala - Sasa Nedeljkovic interjú

Sasa-TEAM-BRSEAz alábbiakban egy nem szokványos interjút olvashatsz, csapatunk vezetőedzőjével, akit most más szemszögből igyekeztünk szóra bírni.

Sasa Nedeljkovic-csal kendőzetlenül beszélgettünk családjáról, értékrendjéről, szokásairól és a munkába vetett hitéről.

Sokan ismernek, mégis keveset tudunk rólad, szeretnénk kicsit jobban bemutatni. Nyár van, bizonyára ti is elmentetek nyaralni a családdal. Merre jártatok, hol töltöttétek a vakációt?

Bajnokság közben más a ritmusom a pihenésben, egészen másképp regenerálódom. Amikor eljönnek ezek a pillanatok – másfél-két hónap pihenés, edzés nélkül – akkor a családommal megint egészen más ritmust találunk. Az idén júniusban Horvátországban voltunk nyaralni. Azért júniusban, mert nincs olyan nagy tömeg, nincs akkora meleg még. A két gyermekem jobban szereti a tengert júniusban, mint júliusban és augusztusban, amikor a többség odaigyekszik. Tizenkét napig voltunk a tengernél, visszafelé pedig túráztunk egyet, hat napig fent voltunk a hegyekben 1400 méteren. Szóval igazán telitalálat volt az idei pihenés.

Milyen gyakran tudsz találkozni a családoddal, vagy hazajárni?

Augusztusban, amikor megkezdődik a felkészülés a csapatommal, akkor nincsenek szombatok, nincsenek vasárnapok. Három edzés után egy edzést pihenünk, négy edzés után egy napot pihenünk, így jönnek ki a szabadnapok. Elég közel vagyok Szabadkához, 140 kilométerre, úgyhogy a szabadnapokon haza tudok menni. A családom pedig a pénteket, a szombatot és a vasárnapot itt tölti Békéscsabán. Más-más az életritmusunk, nem könnyű, de sikerül úgy alakítani, hogy mindenkinek megfelelő legyen, és hogy tudjunk találkozni.

160815ropi010Negyedik hete tart a Békéscsabai Röplabda SE felkészülése, ahol az első két hét rávezetés után, immár válogatott kínokat kell átélnie a csapatnak. Teszi a dolgát mindenki alázattal és becsülettel, hiszen tudják a lányok, hogy fájdalom és áldozatok nélkül nincs siker, most kell megalapozni az állóképességet, amelyre szükség is lesz a négy sorozat által generált igénybevételhez.

A szakmai stáb által előírt penzumot nemcsak az atlétikai pályán, konditeremben és a városi sportcsarnok küzdőterén, hanem az Árpád Fürdőben is teljesíti a csapat, ahol preventív jellegű és erőfejlesztő gyakorlatokat végeznek Tálas Zsuzsiék. A klub gyógytornásza, Czifrák Tímea nem kíméli a lányokat, de a változatos feladatokat jó kedvel végzi a társaság.

Hajrá BRSE! Mindenki, aki Csabai!

További képekért kattints!

HirschmannA sikerekhez elengedhetetlen a stabil gazdasági háttér. Ennek jegyében a Békéscsabai Röplabda SE vezetése komoly energiákat fektet a meglévő partnerekkel való kapcsolattartásba, valamint törekszik az új források bevonására is.

Mindig örömteli, egyben megtisztelő, amikor egy nemzetközileg jegyzett nagyvállalat jelzi, hogy elégedett az eredményekkel és értékeli az alázatos munkát és erőfeszítéseket, melyből kifolyólag továbbra is számíthatunk rá, illetve szponzorációjára.

godó panni2016. augusztus 27-én veszi kezdetét a magyar-szlovák közös rendezésű junior EB Döntő, amelynek hazánkban Győr ad majd otthont. Egészen szeptember elsejéig zajlanak majd a küzdelmek a Széchenyi István Egyetemi Sportcsarnokban.

A magyar csapatot erősíti Godó Panni, a Békéscsabai Röplabda SE játékosa, aki immár a felnőtt keret tagjaként kezdi meg a 2016/2017-es szezont.

A fiatal szélső ütő elmondta, hogy bízik benne a csapatban mindenki tudása legjavát adja majd, ebben az esetben az eredmények sem maradnak majd el.

Hajrá Magyarország!

Hatodik idényét kezdi a BRSE a ZéPé Café Kft. támogatásával!

ZePeÖrömmel számolunk be róla, hogy újabb támogatói szerződést hosszabbított meg a BRSE menedzsmentje, hiszen eldőlt, hogy a ZéPé Café Kft. 2017. július 15-ig szponzorálja a bajnoki címvédőt.

A klub egyik legrégebbi támogatója a cég, amely a 2011/2012-es idénytől partnere a csabai röplabdázásnak, tehát közvetlenül ott volt a sikertörténet indulásánál.

A ZéPé Café Kft. családi vállalkozásként 1998 óta működik. Elsősorban Olaszországból importált új és felújított, friss kiőrlésű kávét lefőző automata gépek, patronos kávéfőzők, hideg-ital és snack automaták eladásával és bérbeadásával, valamint alapanyag forgalmazásával foglalkozik.

Pozsonyban kezdi a MEVZA Cup szereplést a BRSE!

13923332 1071248806300155 1872857196203118108 oElkészült Bécsben a Közép Európai Liga (MEVZA Cup) sorsolása és látva az ellenfeleket kijelenthetjük, hogy az előző évek egyik legerősebb sorozata lesz az idei. Visszatért a két szlovák nemzetközi kupában is érdekelt gárda (Slávia EU Bratislava és 1. BVK Bratislava), valamint a cseh pontvadászatban vitézkedő SK UP Olomouc. Rajtuk kívül pályára lép a címvédő Calcit Ljubljana, a mindig erős Nova KBM Branik Maribor, a horvát bajnok Mladost Zagreb, az osztrák első Sokol Post NÖ, míg hazánkat a Linamar - Békéscsabai RSE és a Vasas Óbuda képviseli.

A lebonyolítás hasonló a tavalyihoz. Az alapszakaszban négy fordulót rendeznek, ahol csapatonként 2-2 mérkőzést vívnak majd. Ezek alapján alakul ki a márciusi Final Four mezőnye.

A magyar bajnoki címvédő az első körben Pozsonyban lép majd pályára, várhatóan október 13. és 16. között, ahol a házigazda Slávia EU Bratislava és az osztrák bajnok Sokol Post NÖ lesz az ellenfél. Jó hír a BRSE szurkolóknak, hogy ezt két hazai rendezésű torna követi. December 22. és 30. között a Vasas és a Ljubljana érkezik, míg januárban a 1. BVK Bratislava, valamint a SK UP Olomouc jön a Viharsarokba.

Végül az alapszakaszt Mariborban zárják Sasa Nedeljkovic tanítványai. Itt a házigazdákon kívül a Mladost Zagreb lesz az ellenfél.

A klub szeptemberi, hivatalos szezonnyitó sajtótájékoztatóján ismerteti majd a célkitűzéseket, azonban a menedzsment újfent megerősítette, mindent megtesz, hogy a négyes döntő Békéscsaba rendezze.

Újabb kerékpárt ért az alázatos munka!

CsengeriPetraÖrömmel számolunk be róla, hogy folytatódik a tavaly indult nagyszerű kezdeményezés, mely szerint szponzorok, mecénások kerékpárt adományoznak a BRSE sportolói számára.

A mai nap során, egy magát felfedni nem kívánó, a sportért elhivatott békéscsabai vállalkozó, adományozott kétkerekűt Csengeri Petra részére.

A klub új szerzeménye örömmel nyilatkozott az átadót követően: "Meglepetésként ért, nagyon boldog vagyok, hogy immár nekem is van névre szóló biciklim, amely jelentős segítség a mindennapjaim során. Remekül érzem magam Békéscsabán, keményen dolgozok, hogy sok örömet szerezzünk szurkolóinknak." - mondta Csengeri Petra.

A klubmenedzsment már kapott ötleteket arra vonatkozóan, hogy az idei szezonban milyen akciót indítson, amely keretében az elkötelezett támogatók segíthetik a BRSE játékosait, akik ezt sok győzelemmel és a mindennapok során alázatos munkával kívánják meghálálni. Ennek részleteit hamarosan közzétesszük!

Hajrá BRSE!

Bemutatkozott a BRSE utánpótlás a Városháza előtti téren!

13920327 1068490866575949 7730820959636577525 oBékéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, immár évek óta megszervezi a "Sporthétfők" elnevezésű rendezvénysorozatot, melynek keretében a megyeszékhely sportegyesületei mutatkozhatnak be a megújult főtéren.

Ma délután a BRSE fiataljai tartottak játékos bemutatót, népszerűsítették a röplabdázást és az egészséges életmódot. Ezúton is köszönjük a lehetőséget!

Aug. 15-én, hétfőn a BRSE FELNŐTT CSAPATA mutatkozik be a nagyközönségnek, várunk szeretettel mindenkit a Szent István térre.

Isten hozott Sarah!

Sarah-is-backKalandos utazás után befutott csapatunk amerikai centere Sarah Clement is, aki ma délutántól már társaival gyakorol. A kétszeres magyar bajnok játékos, már harmadik idényét kezdi Békéscsabán.

Sarah a Salt Lake City - Párizs távot még zökkenőmentesen teljesítette, azonban a francia fővárosban sztrájk miatt nem tudta folytatni az útját, így végül Prága érintésével, az éjszakai órákban futott be. A régi - új társak kitörő örömmel fogadták a magyarul szinte már folyékonyan beszélő játékost, akitől sokat vár a négy fronton induló BRSE szakmai stábja.

2016 17Hétfőn délelőtt egy rövid tájékoztatóval kezdődött a csapat programja, ahol a klubmenedzsment ismertette a szezon célkitűzéseit és a felkészülés jelenleg ismert állomásait, majd pedig Sasa Nedeljkovic vezetőedző közölte elvárásait a gárdával, kiemelve a fizikális és mentális felkészültséget. Ezt követően a szakmai stáb új tagja, Tóth Gábor mutatkozott be.

Egyelőre foghíjas a keret, hiszen 10 játékos vett részt a tréningen. Szakmáry Gréta vesemedence gyulladással kórházi kezelésre szorul, míg Sarah Clement repülőjáratát Párizsban törölték a sztrájk miatt, így a népszerű amerikai center csak később érkezik. Az új igazolások közül színre lépett Csengeri Petra és Ludmán Réka is, valamint az utánpótlásból felkerült két tehetséges fiatal Godó Panni és Petrenkó Brigitta is figyelmesen végezte a feladatokat. Nem lesz könnyű dolga a szakmai stábnak, hiszen az elkövetkező másfél - két hónapban a felnőtt és korosztályos válogatott összetartások miatt, több alkalommal csak csonka kerettel tudnak majd dolgozni, de mindez tavaly sem volt másként.

Baran Ádám klubelnök elmondta, hogy egy center igazolását még mindenképp tervezik, de a többi poszt tekintetében is folyamatosan figyelik a nemzetközi játékospiacot.

A csapat nem tervez edzőtábort, hiszen Békéscsabán is adott minden a magas szintű munkához. Viszont szeptemberben több edzőmérkőzéssel, hazai és nemzetközi felkészülési tornákkal készül a következő szezonra, amelynek első állomása várhatóan a szlovák és cseh csapatok belépésével megerősödött MEVZA Cup lesz.

A Kaposvár ellen kezdjük a 2016/2017-es szezont!

13738122 1059728177452218 972247971750920303 oA Magyar Röplabda Szövetség elkészítette a 2016/2017-es idény sorsolását, így eldőlt, hogy a Kaposvár gárdája látogat Békéscsabára, előreláthatólag 2016. október 22-én.

Az időpontok még nem véglegesek, ezek egyeztetésére szeptember 15-ig kaptak haladékot a klubok. Az már biztos, hogy a 4. fordulóban, november 5-én esedékes Vasas elleni fővárosi összecsapást is halasztani kell, hiszen azon a napon csapatunk Csehországban szerepel a Bajnokok Ligája 1. fordulójának visszavágóján.

A végleges programot természetesen azonnal közzétesszük. A klub menedzsmentje igyekezni fog a mérkőzések időpontjainak meghatározásánál figyelembe venni a labdarúgó és kézilabda csapat programját is.

Addig sem maradnak röplabda nélkül a szurkolók. Augusztus 1-én kezdődnek az edzések. Több felkészülési mérkőzést tervez a szakmai stáb, lesz hazai rendezésű nemzetközi torna, illetve számos nívós külföldi meghívás is érkezett az egyesülethez. Hamarosan eldől a Közép Európai Liga programja is, vélhetően szeptember végén, október elején ebben a sorozatban debütál az új csapat.

Számítunk minden szurkolóra! Közösen elérjük céljainkat!

Hajrá BRSE! Mindenki, aki Csabai!

DJ RudiA 2015/2016-os idény minden hazai mérkőzésén ott volt a Dj Rudi néven ismert lemezlovas, aki zenéivel fokozta, az általában amúgy is frenetikus hangulatot. Az alábbiakban a vele készült interjút olvashatod:

1. Mondj pár dolgot magadról! Mióta zenélsz? Milyen jellegű felkéréseid vannak zömmel?

Békéscsabán születtem, jelenleg is itt élek. 2000-ben kerültem először a lemezjátszók közelébe, ekkor kezdtem ismerkedni a DJ szakma rejtelmeivel. Jelentkeztem az Országos Szórakoztatózenei Központ által szervezett szakmai képzésre és megszereztem a DJ képesítést. Ezután kezdtem el esküvőkön, céges és privát rendezvényeken hang- és fénytechnikával kibővített zenei szolgáltatásomat végezni. Évről évre bővült a megrendelőim köre, folyamatosan érkeznek felkérések itthonról és külföldről egyaránt. Megrendelőim között cégeket, számos szállodát, rendezvényszervezőt és magánszemélyeket tudhatok.

Volt válogatott játékossal erősödött a BRSE szakmai stábja!

13726580 1057298681028501 3831635600472953218 nNemcsak a játékoskeretben, hanem a szakmai stábban is lesz új arc az augusztus elsején esedékes szezonkezdéskor. Eldőlt ugyanis, hogy a korábbi magyar válogatott feladó, Tóth Gábor is csatlakozik az előző idényben remekül működő Sasa Nedeljkovic, Fésüs Erzsébet duóhoz.

A 33 éves, az aktív játékkal tavaly felhagyó, volt feladó számára nem lesz ismeretlen a feladat, hiszen a 2015/2016-os szezonban már edzősködött a Pénzügyőr együttesénél. A dunaújvárosi születésű sportember sikeres karriert hagyott maga mögött, azonban innentől kizárólag az edzői munkára fókuszál.

„A Dunaferrben kezdtem röplabdázni nem túl korán, 13 évesen. Voltam utánpótlás válogatott, és 19 évesen már felnőtt csapatban, kezdő feladóként játszottam. Innen Kecskemétre igazoltam, ahol 7 szép évet töltöttem. Pályafutásom során megfordultam külföldön is, román és svéd csapatokban szerepeltem. Külön büszke vagyok arra, hogy 23-szor képviselhettem a hazámat a nemzeti csapatban. Megtisztelőnek érezem, hogy Magyarország első számú röplabda egyesületénél folytathatom edzői karrierem, ahol a menedzsmentnek köszönhetően minden feltétel adott a nemzetközi szinten is sikeres szerepléshez. Nagyon várom a közös munkát Sasa Nedeljkovic vezetőedzővel, szakmailag nem is kerülhettem volna jobb helyre.” – fogalmazott Tóth Gábor.

Baran Ádám a BRSE elnöke elmondta, hogy minél hatékonyabb munka érdekében bővíteni szerették volna az edzői stábot.

„Gábor személyében egy fiatal és széles látókörű szakember csatlakozott a klubhoz, akitől sokat várunk. Személyes egyeztetéseinkkor meggyőzött elhivatottságáról, arról, hogy segítségünkre lesz céljaink elérésében. Nemcsak a felnőtt gárdánál, hanem az utánpótlásban folyó munkában is kiveszi a részét, hiszen Ő lesz a junior csapat edzője, illetve egyéni képzéseket is tart majd fiatal tehetségeinknek.” – nyilatkozta a klubvezető.

A Doboz Pharma Bt. is a klub támogatói között!

DobozPharmaMindig örömteli, ha egy vállalkozás lehetőséget lát termékei vagy szolgáltatásai népszerűsítésében a BRSE által.

A mai napon hivatalossá vált, hogy a 2016/2017-es idényre vonatkozó támogatói szerződést kötött a bajnoki címvédő és Magyar Kupa győztes Linamar - Békéscsabai Röplabda SE és a Doboz Pharma Bt.

A felek bíznak a hosszú távú, kölcsönös előnyökkel járó együttműködésben.

 

Legyen a Békéscsabai Röplabda SE pártoló tagja!

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület az elmúlt évek során nem csak Békés megye és a dél-alföldi régió, hanem az ország egyik meghatározó csapata lett. A BRSE, a 2013/2014-es szezonban sporttörténelmi sikert elérve Magyar Bajnoki címet szerzett! Jövőbeni céljaink eléréséhez, a klub folytatja azt a kezdeményezést, melynek keretében vállalkozásoknak és magányszemélyeknek van lehetőségük Pártoló tagságot váltani.

 

berlet_2015-16.  toborzo

TOP

Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.