A BRSE szupermini házibajnokság eredménye

Szupermini csoportRemek hangulatú második versennyel folytatódott a Békéscsabai RSE utánpótlás csapatainak házi bajnoksága. Szombaton a szupermini korosztály gárdái mérkőztek meg a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

Az Erzsébethelyi 2. szépen menetelt csoportjában, veretlenül jutott az elődöntőbe. Ott azonban a Petőfi 1. óriási csatában két vállra fektette ellenfelét.

A petőfisek első csapata így az egész nap kiegyensúlyozottan röplabdázó Erzsébethelyi 1. csapattal mérkőzött a döntőben, ahol az Erzsébethelyi első csapata szerezte meg a győzelmet.

A nap legizgalmasabb összecsapása a bronzmérkőzés volt. Az első játszmában még megilletődötten kezdett a Jankay 1., el is veszíttette azt. A folytatásban azonban nagyszerű játékkal egyenlített. Bár a mindent eldöntő szettben sokáig vezettek a “jankaysok”, de nem bírták a végjátékot, és 13-12-ről elveszítették a mérkőzést.

Jövő hétvégén az év legnagyobb rendezvényére utazik a csabai utánpótlás színe-java, amire ez a házi verseny remek felkészülési lehetőség volt.

A szuper-mini házibajnokság végeredménye

1. BRSE-Erzsébethelyi 1. (Katics Kitti, Tóth Lilien, Kuhn Alexandra, Popa Gréta, Melis Zsófia)
2. Petőfi 1 (Fekete Ramóna, Hajdu Réka, Fürj Nóra, Szkaliczki Viktória)
3. Erzsébethelyi 2. (Bartolák Annabella), Boldis Natália, Tomasovszki Anna, Petrovszki Enikő, Tóth Adrienn)

4. Jankay 1. (Vozár Dominika, Szentesi Bettina, Steigerwald Kamilla)
5. Jankay 2. (Medgyesi Luca, Litauszki Anna, Jass Dorina)
6. Petőfi 3. (Varga Noémi, Nánási Zoé, Erdei Kinga, Fekete Boglárka)
7. Petőfi 2. (Csatári Zsanna, Erdélyi Dalma, Tuska Brigitta, Lovas Noémi, Zöld Petra)