A szezon utolsó döntője jön!

OSB 2017Ennek a szezonnak egy érdekes sormintája van, hiszen az eddigi négy hivatalos bajnoki döntőben bronz – ezüst – bronz – ezüst érmet nyertek az egyesület utánpótlás csapatai. A sorozat ha folytatódna, akkor bronzérmet érhetne Nagy Attila tanítványainak, akik a serdülő korosztály döntőjére indulnak majd pénteken hajnalban.

Elégedettek lennének a lányok ezzel? – kérdeztük meg az edzőt: “Azt, hogy a lányok elégedettek lennének-e nem tudom, de én mindenképpen, hiszen a csapat jóval fiatalabb a korosztálynál, így az év elején a hatos döntőbe jutást tűztük ki célul, melyet teljesítettünk. Nehéz csoportban vagyunk, így az is elképzelhető, hogy szombaton délelőtt középdöntőznünk kell. Természetesen mindent el fogunk követni a minél jobb eredmény eléréséért, hiszen csodálatos lenne, ha idén minden korosztályban éremmel zárhatnánk az országos döntőket!” – nyilatkozta honlapunknak Nagy Attila.

A csapat a Székesfehérvárral kezd a dunaújvárosi döntő második mérkőzésén 11:30-kor, majd a Gödöllői RC ellen a nap utolsó mérkőzésén zárja a csoportkört.

A döntőnek a Dunaújvárosi Városi Sportcsarnok ad otthont június 9-11. között. Az eredmények alakulásáról természetesen beszámolunk majd!