Az utánpótlásból a nemzetközi porondig. – Molcsányi Rita sikertörténete

A mai világban, amikor játékosok jönnek-mennek, nagyon ritka a klubhűség, hogy valaki egy csapat alkalmazásában ér el sikereket huzamosabb ideig, pláne, ha a nevelő egyesületéről van szó. Molcsányi Rita békéscsabai általános iskolásként kezdett el röplabdázni, az akkor még szárnyait bontogató egyesületben. Végig járta a ranglétrát, az utánpótlás csapatoktól kezdve az NB II-n át az élvonalig. Most pedig világsztárok ellen lép pályára a klub mezében. Az egyik legszebb karriertörténet olvashatják a BRSE életében.

Gondoltad volna, amikor elkezdtél röplabdázni, hogy ilyen szép karriert futsz be?

MR: Természetesen, amikor elmentem az első edzésre, még nem ez lebegett a szemem előtt, hanem a játék szépsége, szeretete és a jó társaság. Később, amikor elkezdtük a versenyzést, már tudtam, hogy sikereket csak kemény munkával, lemondásokkal érhetek el. Amikor jöttek az első eredmények, még inkább inspirált, hogy minél jobb legyek. A lehetőség mindenki számára adott, én erre tettem fel az életemet, profi sportolóként szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból és bízom benne, hogy még sok sikert tartogat a jövő számomra.

Sikereid párhuzamosak a BRSE fejlődésével. Hogyan emlékszel vissza, milyen út vezetett az NB II-től a nemzetközi porondig?

MR: Nagyon szép utat járt be a klub az elmúlt bő tíz évben. Lépésről lépésre haladtunk előre. Örömmel emlékszem vissza a rengeteg utánpótlás sikerre, a korosztályos országos döntőkön aratott diadalokra. Majd feljutottunk az élvonalba a felnőtt csapattal és bár az első években rögös volt az út, de itt is megtörtént az áttörés, előbb a legjobb négy közé kerültünk, majd bronz érmet nyertünk, míg tavaly megnyertük a bajnokságot, amelynek eredményeként elindulhattunk a nemzetközi kupában.

Végezetül, mit vársz a Vilsbiburg elleni párharctól?

MR: A Challenge Kupa legjobb 16 csapata között már nincsen gyenge ellenfél. Jók a németek, de nem ijedünk meg tőlük. Azt gondolom, tisztességesen felkészültünk a mérkőzésre, szeretnénk meglepetést okozni. Ehhez kiváló csapatmunkára és egyéni teljesítményekre lesz szükség, valamint fergeteges hangulatra a szurkolóink részéről. Remélem megtelik a sportcsarnok én csak az ígérem, hogy az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk!

Molcsányi Rita k