BRSE utánpótlás

Gyermek sorTovábbjutás az alapszakaszból az Országos Gyermek Bajnokságban

Hétvégén ismét Szegedre látogatott az egyesület gyermekkorosztályú csapata, hogy az idei pontvadászat alapszakaszának második csoportküzdelmeiben vegyen részt. Mint emlékezhetünk, a csapat egy hónappal ezelőtt három győzelemmel kezdett, így a csoport éléről várhatta a folytatást. A jó sorozat folytatódott, hiszen a lányok mindhárom ellenfelüket ismét magabiztosan győzték le, így továbbléphetnek a középdöntőbe.

Eredmények:
Békéscsabai Röplabda SE – Szegedi RSE 3-0 (12,8,22)
Békéscsabai Röplabda SE – Agria RC Eger 3-0 (9,12,6)
Békéscsabai Röplabda SE – Szolnoki Sportiskola 3-0 (10,12,19)

BRSE: Bagyinka Csenge, Boskó Ágnes, Tatár Gréta, Araczki Gyöngyvér, Lagzi Dóra. Moldován Viola, Juhász Réka, Török Boglárka, Veres Cintia, Nagy Rebeka. Edző: Nagy Attila

Nagy Attila: Sikeres nap volt, örülök a továbbjutásnak. Azt mondtam a lányoknak, hogy most nagyon nehéz időszak jön, hiszen ebben a szezonban még nem kaptunk ki, és ez nagyon veszélyes, hiszen ilyen fiatalon gyakran elhiszi az ember, hogy ez így s marad. ezért azonban nagyon keményen kell dolgozni, és mindig a következő feladatra koncentrálni. Bízom benne, a jövőben, a győzni akarás és a szerénység egyformán magas szinten lesz jelen a csapatban.