Kategória Archívumok: Egyéb

Az Extraliga blokk-királynői – statisztikák az alapszakasz félidejében

Szerdán bepótoltuk az Extraliga 4. fordulójából elnapolt mérkőzésünket a MÁV Előre ellen, ezzel mi is megérkeztünk a 2023/2024-es alapszakasz féltávjához. Azon túl, hogy hét kör után öt győzelemmel és két vereséggel, 16 ponttal a második helyen állunk a tabellán a címvédő Vasas mögött, teszünk egy kísérletet arra, hogy elmerüljünk a számok tengerében és megnézzük, a

Szakavatott kézben rendezvényeink egészségügyi biztosítása

Klubunk számára fontos, hogy rendezvényeink mindenben megfeleljenek a vonatkozó jogszabályoknak és a Magyar Röplabda Szövetség előírásainak. Az Alföld Ambulance Kft. hosszú ideje megbízható partnerük, amely felnőtt mérkőzéseink és utánpótlás rendezvényeink egészségügyi biztosításáért felel. A cég 2014 márciusában alakult, fő tevékenységi köre az Egyéb Humán Egészségügyi Betegellátás. Elsősorban rendezvények egészségügyi biztosításával, mentési tevékenységgel, sürgősségi betegellátással foglalkoznak.

KARÁCSONYI ADOMÁNYOK GYŰJTÉSE a Békéscsabai Röplabda Akadémián!

A Karácsonyi Angyalok idén is szárnyakat bontanak! Klubunk már többször tett tanúbizonyságot példás összefogásról, ebben rejlik a BRSE Család ereje! Itt az idő, hogy minden játékosunk, edzőnk, munkatársunk, szimpatizánsunk és partnerünk elővegye az angyalszárnyait és vigyen örömöt olyan helyekre, ahol egyébként ritka a felhőtlen mosoly. Bonnyai Sándor lassan egy évtizede indította útnak adománygyűjtő akcióját, amely

Budapestre utazunk a Magyar Kupa első fordulójában

Szeptember 20-án, szerdán délután rendezték a Magyar Kupa 2023/2024-es kiírásának sorsolását a Magyar Röplabda Szövetség székházában. Kétszeres győztes csapatunk az elmúlt két idényben ezüst-, illetve bronzérmet szerzett, tavalyi négyes döntős szereplésének köszönhetően pedig kiemeltként várta a női sorozat húzását (ahova idén 21 alakulat nevezett), azaz a selejtezőben nem kell pályára lépnie. Az eseményen Vatai Gabriella,

Szédületes győzelemmel kezdett Békéscsabán az U17-es válogatott!

19 év telt el azóta, hogy Békéscsaba világversenynek adott otthon bármilyen labdajátékban, akkor a hazai rendezésű kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszínéül szolgált a Viharsarok. Idén megszakadt ez a széria, hiszen a békési megyeszékhely az egyik házigazdája az U17-es leány röplabda Eb-nek. A város, a Magyar Röplabda Szövetség és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület több éves közös projektje

Bodnár Dorottya is nálunk folytatja!

Újabb közönségkedvenccel állapodtunk meg a következő szezonra, Bodnár Dorottya is marad Békéscsabán! A 27 éves center rendkívül fiatalon került csapatunkhoz, amellyel öt bajnoki címet, három MEVZA-aranyat és két Magyar Kupát nyert. 2021 januárjában életet adott gyermekének, ezért a teljes 2020/2021-es idényt kihagyta, majd a 2021/2022-es szezon második felében visszatért a pályára, és azóta is kirobbanó

Köszönjük, Fanni!

A békéscsabai születésű Bagyinka Fanni 2021 decemberében tért haza Újpestről. Az első szezonjában sérülések hátráltatták, de aztán a 2022/23-as idényben megkapta a teljes bizalmat első számú feladóként. Előzetesen a felek egyeztettek az együttműködés folytatásáról, ám a bajnokság végeztével úgy ítélték meg, hogy külön utakon folytatják.   Fanni további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Mindent megteszünk, hogy újabb lépést tegyünk a döntő felé!

A húsvét véget ért, az Extraliga elődöntője pedig folytatódik. A Szent Benedek Röplabda Akadémia elleni első mérkőzésen 3:2-es győzelmet arattunk hazai pályán, ezzel 1–0-s előnyről várhatjuk a következő ütközetet. A szombati meccsen már-már szokásunkhoz híven a szakadék széléről másztunk vissza, hiszen a SZBRA 2:0-ra is vezetett már, az ötödik játszmában pedig meccslabdája volt. Kérdés, ezúttal

13 meccs, 12 győzelem a fiataloktól!

Remek mérleggel zárta március utolsó hétvégéjét a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület utánpótlása, a pályára lépő fiatalok ugyanis 13 meccsből 12-t győzelemmel zártak. 🟦 NB I Az első szettre még a buszban maradtak a csabai fiatalok, így azt simán nyerte a házigazda. A második szettben sokáig úgy tűnt, egyenlítés lesz, azonban 18:10-es csabai vezetésnél megtorpantak a vendégek.

Két rangadót nyert hazai pályán U17-es csapatunk!

Február első hétvégéjén az NB I-es fiókcsapatunk, az U17-es kiemelt együttesünk, valamint két U13-as alakulatunk is pályára lépett. 🟦 NB I Nehéz perióduson megy át az NB I-ben szereplő U20-as csapatunk, hiszen a fiataloknál két centerjátékos sérülés és betegség miatt nem tud Nagy Attila rendelkezésre állni, így már hetek óta kényszermegoldásokkal kell operálni. Az Extraligába