Kategória Archívumok: Hírek

Megvannak a bronzcsata időpontjai!

Az Extraliga 2023/2024-es kiírásában a bronzéremért fogunk csatázni, ebben a MÁV Előre Foxconn lesz az ellenfelünk. A két csapat meg is állapodott a találkozók időpontjaiban, és ezeket a Magyar Röplabda Szövetség is jóváhagyta.  A menetrend: Extraliga, III.helyért, 1. mérkőzés Swietelsky-Békéscsaba–MÁV Előre Foxconn Időpont: 2024.04.09. (kedd), 18:00 Helyszín: Békéscsabai Városi Sportcsarnok Extraliga, III. helyért, 2. mérkőzés

NB I: Hatodik hely az alapszakaszban

A hévégén befejeződött az NB I alapszakasza, fiókcsapatunk a hatodik helyen végzett. 🟦NB I Hétvégén dupla fordulót rendeztek az NB I-ben. Pénteken fiókcsapatunk a Budaörsöt fogadta, az első két szettet nagy csatában nyerte, míg a harmadikat simán bukta, hogy aztán egy még simább negyedik szettel tartsa itthon a három pontot. Vasárnap a tabella második helyezettje,

„Szívvel kell megnyernünk a vasárnapi meccset”

Vasárnap a szezonunk lesz a tét Kaposváron, ahol győzelem esetén kiharcolnánk a negyedik meccset, ha viszont kikapunk, akkor a bronzéremért folytatnánk. Nem túlzás kijelenteni, hogy a szakadék szélén állunk. A három győzelemig tartó elődöntőben a Kaposvár 2–0-ra vezet, vasárnap pedig otthon akár le is zárhatja a szériát. Egy héttel ezelőtt otthon, majd szerdán Békéscsabán is

Imre György tanítványai körében nagyon népszerűek a BRSE meccsei

Aki rendszeresen követi a velünk kapcsolatos történéseket, az biztosan találkozott már Imre György fényképeivel. A fotós szerves részét képezi a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület történelmének és arculatának is, de a röplabdás, valamint egyéb munkái mellett a fiatalokkal is sokat foglalkozik, hiszen fotográfiát tanít a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumban. A szakember közreműködésével nemrég megnyílt az

Csabán is nyert a KNRC, innentől nem lehet hibázni

Swietelsky-Békéscsaba–Kaposvári NRC 1:3 (-15, 18, -30, -19) Extraliga-elődöntő, 2. mérkőzés, Békéscsaba. Vezette: Jámbor, Villás. Békéscsaba: Kump 6, Strumilo 7, Stepanenko 16, Pintér 12, Aydinogullari, Paskova 18. Csere: Molcsányi (libero), Glemboczki 9, Kotormán 1. Vezetőedző: Tóth Gábor. KNRC: Vilvert 15, Martin 1, Radnai 3, Szedmák 19, Dias da Silva 19, Santos Hurst 11. Csere: Rády (libero),

Nyerni kell, bármilyen játékkal!

Vasárnap 1–0-s hátrányba kerültünk Kaposváron az Extraliga elődöntőjében, ezért szerdán mindenképpen nyernünk kell, hogy ne kerüljünk a szakadék szélére. Ehhez viszont teljesen más mentalitásra lesz szükség a pályán. Majdnem napra pontosan három évet kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy megtaláljuk, mikor volt legutóbb hátrányban a Swietelsky-Békéscsaba egy olyan playoffpárharcban, ami nem a finálé volt.  2021

Vegyes hétvége utánpótlásban

A tavasz harmadik hétvégéje is zsúfolt utánpótlás-programot hozott, hiszen az U20-asok, az U15-ösök és az U11-esek mellett NB I-es csapatunk is pályára lépett, ráadásul a héten kétszer is. 🟦 NB I Szerdán egy elhalasztott mérkőzés lejátszásával kezdődött NB I-es fiókcsapatunk heti programja. A Gödöllő ellen ezúttal szettgyőzelemre futotta csak, mert az első játszmában 22:19-es vezetés

Előny a Kaposvárnál

Kaposvári NRC–Swietelsky-Békéscsaba 3:1 (20, 19, -15, 17) Extraliga-elődöntő, 1. mérkőzés, Kaposvár. Vezette: Tillmann, dr. Árpás. KNRC: Vilvert 5, Martin 2, Radnai 3, Szedmák 20, Dias da Silva 20, Santos Hurst 24. Csere: Rády (libero), Godó 1, Lima. Vezetőedző: Vincent Lacombe. Békéscsaba: Kump 7, Kotormán, Strumilo 10, Stepanenko 17, Pintér 9, Paskova 15. Csere: Molcsányi (libero),

„A lányok kimondták, hogy a döntő a cél!” – kezdődik a KNRC elleni elődöntő

Több mint egy hét elteltével lép pályára ismét a Swietelsky-Békéscsaba, hiszen vasárnap kezdődik a KNRC elleni Extraliga-elődöntő. Innentől erre az egy kiírásra kell koncentrálnunk, és szükségünk is lesz minden erőnkre, mert a kaposváriak többször is bizonyították a szezon során, hogy mennyire erősek, ráadásul övék a pályaelőny is. Nem először fordul elő az utóbbi időben, hogy

Mikus Nina: Nagyon tetszett, amikor bedobtak a mélyvízbe!

A közelmúltban utánpótlás-válogatott centerünk, Mikus Nina is bemutatkozott a felnőtt csapatban, aki az Extraliga rájátszásában már kapott szerepet és ott volt csapatunkkal a DRK Magyar Kupa-döntőn is. A tehetséges röplabdázóval az első lépésekről, a költözésről, az önállósodásról és a tanulás-sportolás egyensúlyáról is beszélgettünk. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a röplabdával? Negyedikes voltam, amikor először elmentem