Felemásra sikerült a lugosi erőfelmérő!

Hétvégén Romániában szerepelt a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE csapata, ezzel viszonozva a CSM Lugoj korábbi látogatását.

Az előjelek egyáltalán nem voltak kedvezőek, hiszen a válogatottal az EB-n szereplő Tálas Zsuzsa és Szakmáry Gréta páros mellett, a nemzeti csapattól hazatért Bodnár Dorottya boka sérülés miatt nem tarthatott a csapattal, míg Petrenkó Brigitta belázasodott, így egyetlen feladóként Fábián Fanny utazott.

A torna első mérkőzésén a házigazdák ellen kellett megküzdeni Sasa Nedeljkovic együttesének, ahol jó kezdés után fokozatosan estek vissza a csabai lányok. Mentségükre szóljon, hogy a román gárda szinte példátlan hazai pályát kapott a játékvezetők jóvoltából.

CSM Lugoj – Linamar-Békéscsabai RSE 3:0 (19, 16, 19)

Másnap várt papíron a legnehezebb ütközet Soósékra, hiszen a bolgár bajnok Maritsa Plovdiv együttese stabil nemzetközi kupaszereplő.

A meccs parázs küzdelmet és hatalmas izgalmakat hozott. A BRSE megcsillantotta erényeit, nem volt elveszett labda, Fábián jól irányított és az addig is remeklő Matic mellé felnőttek a társak, így hátrányból felállva nagy skalpot szerzett a magyar címvédő.

Linamar – Békéscsabai RSE – Maritsa Plovdiv 3:2 (—20, 21, —17, 21, 13)

A torna zárónapján a szerb élvonalbeli Zrenjanin ellen dőlt el az ezüstérem sorsa, ahol sajnos a foghíjas békéscsabai csapat csak az első két szettben tudott komolyabb ellenállást kifejteni, de a fáradtságból fakadó hibák megpecsételték a sorsukat.

MD Zrenjanin – Linamar – Békéscsabai RSE 3:0 (23, 24, 13)

Mindent egybevéve a felkészülés hasznos állomása volt a lugosi torna, a gárda folytatja felkészülését a közelgő bajnoki rajtra, illetve az október 14-én esedékes első Közép Európai Liga mérkőzésre.

brse plovdiv