Felkészülési mérkőzés Jászberényben

Elszántan készül a Nyíregyháza elleni bajnoki negyeddöntő mérkőzésekre a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE csapata. A címvédő a múlt héten zárt körű edzőmérkőzést játszott a második vonalban szereplő szegedi férfi gárda ellen, még pénteken Jászberényben lépnek pályára Molcsányiék, ahol 16 órától az alapszakaszban 7. helyen végzett helyiekkel mérik össze tudásukat. Ezt követően a hétvégén csapatösszetartó program vár a lányokra, majd a jövő hét közepén várhatóan külföldön vív tesztmérkőzést Kormos Mihály alakulata.

A március 19-én esedékes negyeddöntő előtt láthatják a szurkolók kedvenceiket hazai pályán legalább egy alkalommal, hiszen jövő hét pénteken (március 13.) viszonozzák a látogatást a jászságiak. A pontos kezdési időpontot később határozzák meg a felek.

Kisebb sérülések és betegségek ugyan hátráltatták a felkészülést, de jó hír, hogy Ali Skayhan már csaknem 100%-os állapotban van, valamint Ilyés Betti szezonbeli bemutatkozására sem kell már sokat várni.

sor