Győzedelmes Gyerekek- Megkezdődött az OGYB!

Hétvégén Szolnokon járt a Békéscsabai Röplabda SE gyermek csapata, mert a serdülők után ebben a korosztályban is megkezdődtek a küzdelmek a végső helyezésekért. A viharsarkiak egész nap kiegyensúlyozottan játszottak, igazi csapatként küzdöttek és kiváló hangulatot teremtettek egymásnak a mérkőzéseken. Az ellenfelek, sorrendben a Szeged az Eger és a Szolnok, fejet hajtottak a csabai lányok szép játéka előtt, így a BRSE szettveszteség nélkül vezeti a csoportját.

Eredmények:
OGYB Alapszakasz 1. csoportkör:

BRSE – Szegedi RSE 3-0 (4,11,14)
BRSE – Agria RC EVSI Eger 3-0 (5,8,7)
BRSE – Szolnoki Sportiskola 3-0 (11,9,15)

BRSE: Bagyinka Csenge Vandlik Dóra, Boskó Ágnes, Lagzi Dóra, Moldován Viola Juhász Réka, Kertész Petra, Tatár Gréta, Veres Cintia, Török Boglárka, Araczki Gyöngyvér, Nagy Rebeka. Edző: Nagy Attila

Nagy Attila: Szép győzelmeket arattunk, gratulálok a lányoknak! A második mérkőzésen a jövő évi csapat is nagyon ügyesen játszott, ez különösen nagy öröm volt. A győzelmek ellenére nem szabad elbízni magunkat, sok javítani való van még a játékunkon, hiszen a mai napon még igazán nem voltunk nehéz feladat elé állítva.

Utánpótlás szakmai Igazgató
Békéscsabai Röplabda Sportegyesület

DSC 0247