Hétköznapi csata

A Gödöllő érkezik csütörtökön!

20151115 brse-godA Linamar – Békéscsabai Röplabda SE hatalmas menetelése csütörtökön este folytatódik hazai pályán a tavalyi kupadöntős TEVA Gödöllői RC ellen. A viharsarkiak négyfrontos terhelésének első negatív jeleit láthatta a hétvégén a csabai publikum, hiszen kedvenceik meglehetősen fáradtan mozogtak a Jászberény ellen, a megnyert bajnoki mérkőzésen. Az utazások, a heti két mérkőzéses átlag, és a nemzetközi kupákban használatos labdák különbözősége egyformán nehezíti a bajnoki címvédő dolgát minden mérkőzésen. Bodnárék azonban eddig minden meccsen sikeresen kerekedtek felül a fáradtságon és az összes nehezítő körülmény ellenére ebben az évben még nem találtak legyőzőre, sem a nemzetközi porondon, sem pedig a hazai bajnokságban. A csütörtök esti találkozón is egyértelmű cél a három pont megszerzése. A Pest megyei alakulat soraiban is találhatunk két csabai nevelésű játékost, hiszen Hornok Niki és Czina Kata is a BRSE színeiben kezdett sportolni és miként sokan ők is a felsőoktatásbeli tanulmányaik miatt hagyták el a klubot.


A bajnokcsapat tagjai között nincs sérült és mindenki pihentebben tud majd pályára lépni csütörtökön mint tette azt a múlt hétvégén. Mivel mindkét csapat alapvető elvárása a magas szintű játék és a bajnokságban minimum a négy közé kerülés,  biztosan nagy csatára lehet számítani csütörtökön este.

Sasa Nedeljkovic vezetőedző és Soós Nikolett így látja az esélyeket:

Sasa Nedeljkovic:

A Közép-európai Ligában egy hónappal ezelőtt találkoztunk már a Gödöllővel. Nem kell abból az eredményből kiindulnunk, hiszen azóta rengeteget fejlődött mindkét gárda. Szépen összeállt ellenfelünk, mely értékes győzelmet szerzett hétvégén a Nyíregyháza legyőzésével. Ezzel egyre jobban felkapaszkodik a tabellán. Remélem meg tudjuk ismételni jó játékunkat és le tudjuk győzni a TEVA-t.

Soós Nikolett:

Az Olympiacos elleni győzelem és utazás rengeteget kivett belőlünk. Ez nagyon látszott a Jászberény elleni játékunkon. Nem nagyon volt időnk pihenni, és már itt is van a következő nagy rangadó. A héten lesz időnk visszaszokni a magyar bajnokságban használatos labdára, így biztos vagyok benne, hogy a nyitásunk és a fogadásunk is javulni fog a vasárnapihoz képest.

Egy csöppet sem lesz könnyű mérkőzés, hiszen egyre jobban összeáll a Gödöllő. A bajnokság eleji két vereség után (Vasas, MTK) szépen megindultak. Csengeri még nem játszik, de az újonnan igazoltak egyre jobban összeszoknak a tavalyi kupadöntős játékosaival. A két csabai nevelés ellen, (Czina Kata és Hornok Niki)  érdekes lesz játszani. Sok nagy csatát éltünk meg közösen a múltban.

Szeretnénk folytatni jó sorozatunkat, és itthon tartani a három pontot.