Hétvégi MEVZA torna Békéscsabán

Alig aludtak ki a fények a kedd esti CEV Kupa mérkőzés után, máris újabb röplabdacsemegével szolgálhat szimpatizánsainak a magyar bajnokcsapat!

Pénteken este kezdődik a MEVZA Cup soron következő tornája, amelynek a címvédő, a már biztos Final Four résztvevő Linamar – Békéscsabai Röplabda SE a házigazdája. Amolyan főpróbája lesz ez a hétvégi torna a sorozat döntőjének, hiszen mint az már ismeretes a megyeszékhely adhat otthont az idei négyesdöntőnek, amelyet majd március 10-11-én rendeznek Békéscsabán.

A keddi mérkőzés első szettjében mutatott játékkal elégedett lehetett Alberto Salomoni mester, hiszen csapata a szett végjátékának kezdetéig tartotta a lépést nevesebb ellenfelével. Sajnos ezután a sebességet és taktikát váltó olaszok már nem kegyelmeztek, a fontosabb pillanatokban nem hibáztak, és így elúszott az első szett megnyerése, és az ezzel járó lépéselőny és lelki fölény megszerzése a hazaiak számára. A mérkőzés hátralevő részében helyenként kiválóan játszott a BRSE, azonban a jó periódusokat mindig követte egy rosszabb, és így, hiába születtek szép csabai blokkok, vagy fejezte be sikeresen a támadást egy-egy játékos, ezekért a pontokért mindig nagyon meg kellett küzdenie a magyar csapatnak, míg az olaszok gyakran pillanatok alatt szerezték pontjaikat, sokszor könnyedén, a hazai csapat hibáiból. A magyar bajnok mindent összevetve méltó ellenfele tudott lenni jóval esélyesebb ellenfelének, s ha a hátralévő időszakban sikerül a jó periódusokat jobban kitolni a mérkőzéseken az itáliai visszavágón még szorosabb eredmény születhet.

Pénteken este egy másik nemzetközi sorozatban következik egy újabb nagy csata, hiszen ellenfélként az a Calcit Kamnik érkezik, amely csapat ellen szerezte meg tavaly a MEVZA elsőséget a BRSE. A tavalyi sorozatban még Ljubljana néven szereplő szlovén csapat elköszönt korábbi légiósaitól, és lépésről lépésre építi új együttesét, mely egyre eredményesebb. Eddigi két veresége mellett öt győzelmet arattak, ezek közül azonban kettőt is csak döntő szettben tudtak abszolválni, de így is reális esélyük van négyesdöntőbe jutásra, ahogy a hétvégi hármas torna másik résztvevőjének a Mladost Zágrábnak is. A horvátok az idei kiírásra megerősödtek, szintén két vereséggel állnak a tabellán, ilyen csapat egyébként a Branik Maribor és a házigazda Linamar BRSE is, így a Calcit Kamnikkal együtt négy csapat is csupán kétszer jött le vesztesen a pályáról, s ezen csapatok közül három is érdekelt a hétvégi tornán.

Szüksége lesz tehát a címvédőnek a szurkolók támogatására, hiszen két kiváló játékerőt képviselő csapat látogat a Viharsarokba. A BRSE találkozóit a Digi Sport jóvoltából élőben követhetik nyomon azok, akik nem tudnak a helyszínen szurkolni.

A hétvége pontos programja

Január 26. péntek, 18.00 – Linamar BRSE – Calcit Kamnik. TV: DigiSport 3

Január 27. szombat, 16.00 – Calcit Kamnik – Mladost Zágráb

Január 28. vasárnap, 17.30 – Linamar BRSE – Mladost Zágráb. TV: DigiSport 1

Jegyek elővételben válthatók a www.tixa.hu/brse oldalon és az Andrássy úti SportCorner áruházban.