Hibátlanok a gyerekek!

Szombaton Budapesten vendégszerepelt a Budapest Bank – Békéscsabai Röplabda SE gyermek korosztályú csapata, ahol az Országos Gyermek Bajnokság (OGYB) középdöntőjében léptek pályára. A hajnali kelés és a hosszú buszút után a fiatalok összeszedetten játszva, igazi csapatként működtek, és három mérkőzésből hármat nyerve, végül csoportgyőztesként várhatják az elődöntő beosztását.

Két hiányzója is akadt a csapatnak, hiszen Boskó Lili sérülés miatt nem léphetett pályára, míg az edző Nagy Attila az VI. korcsoportos Diákolimpia országos döntőjében volt érdekelt., így a kispadon Kormos Mihály és Fésüs Zsóka foglalt ezúttal helyet, s vezette győzelemre a lányokat. Az első mérkőzést a Miskolc ellen játszották a viharsarkiak, s a kezdeti bizonytalankodás után egyre javuló játékkal, a termet lassan megszokva magabiztos győzelmet arattak. A nap második mérkőzésén, az első tornán a Kecskemétet legyőző MTK következett. Két parádés,és két szoros szettben, a végig fegyelmezetten szerváló, és átlagon felüli mezőnyvédekezést bemutató csabaiak nyertek. A torna utolsó meccse a Kecskemétiek ellen igazán emlékezetesre sikeredett, hiszen itt is négy szettben tudott nyerni a BRSE,de ezúttal hátrányból fordítva, kiváló feladó és ütőteljesítményekkel, és az utolsó erőtartalékokat is mozgósítva született meg a győzelem!

Eredmények:
Budapest Bank – BRSE – Albrecht MVSC MVSI (20,19,12)
Budapest Bank – BRSE – MTK Budapest 3-1 (9,23,-22,11)
Budapest Bank – BRSE – Kecskeméti Sportiskola 3-1(-23,23,19,17)

A csoport végeredménye:

1. Budapest Bank – BRSE
2. MTK Budapest
3. Kecskeméti Sportiskola
4. Albrecht MVSC MVSI
5. Kalocsai SE

BRSE: Petrenkó Brigitta, Bartolák Adrienn, Glemboczki Zótra, Bagyinka Csenge, Petri Izabella, Szalai Blanka, Lagzi Dóra, Juhász Réka, Kertész Petra, Vandlik Dóra, Moldován Viola, Zsótér Réka. Megbízott edzők: Fésüs Erzsébet, Kormos Mihály

Fésüs Erzsébet: Nagy élmény volt a lányokkal lenni, hihetetlen akaraterővel küzdöttek. Nem volt elveszett labda, igazi csapatként harcoltak, aminek meg is lett az eredménye. Gratulálok mindenkinek!