Hírek és újdonságok a nyári szünetben!

13580561 1043624215729281 5975935890132895553 oAz uborkaszezonban is folyamatosak a történések a BRSE háza táján, amelyről igyekszünk napra készen tájékoztatni szurkolóinkat.

Az már korábban eldőlt, hogy a csapat augusztus elsején kezdi meg a felkészülést az idényre, azonban lányok már jelenleg is egyéni edzésterv szerint készülnek, hogy bírják a négy frontos küzdelmet.

A játékoskeret még nem teljes, egy center érkezése mindenképp várható. Pletyka szinten több ismert magyar és külföldi nevet is lehetett hallani, azonban semmi ok a kapkodásra, a legideálisabb jelöltet szeretné kiválasztani a stáb. A többi poszt tekintetében is figyeli a játékospiacot a klubmenedzsment.

Ami a távozókat illeti: az már korábban eldőlt, hogy Nagy Viktória elhagyja a bajnokcsapatot és vélhetően Újpesten folytatja pályafutását, míg Kierra Holst számára nem adott új ajánlatot a klub. Szintén másik gárdában szerepel majd Korniss Ildikó, aki döntésénél meghatározó volt, hogy felsőoktatásbeli tanulmányaira fókuszál a jövőben, illetve Kanizsai Dorottya is távozik.

A BRSE megköszönve a játékosok eddigi szolgálatait, sok sikert kíván további pályafutásukhoz!

Ugyancsak a keretet érintő hír, hogy szóbeli megállapodás született az egyesület és Fábián Fanny között, mely értelmében a BRSE két évig rendelkezik a játékjoga fölött, azonban a következő idényre kölcsönadja a több játéklehetőség reményében. Sasa Nedeljkovic vezetőedző többször is kiemelte, hogy maximálisan elégedett a feladó hozzáállásával és teljesítményével, azonban fejlődéséhez még többet kell játszania. Jelentkezők vannak itthonról és külföldről is, a napokban eldől, hogy melyik együttes lesz a kiválasztott.

Az utánpótlás vonatkozásában komoly munka zajlik a háttérben, hiszen elengedhetetlen a szervezetfejlesztés. A cél nem más, mint egy nemzetközi szinten is kiemelkedő utánpótlásnevelő központ létrehozása, amelyhez elengedhetetlenek az átszervezések és a személyi változások is.

Továbbra is nagy az érdeklődés a nemzetközi szereplés kapcsán, mind a Bajnokok Ligája, mind pedig a MEVZA Kupa vonatkozásában. Baran Ádám a BRSE elnöke elmondta, hogy zajlik a háttér megteremtése a minél eredményesebb fejlődés érdekében.

“Jó tudni és hallani hogy már most rengetegen beírták naptárjukba a csehországi BL mérkőzés időpontját, vélhetően több száz csabai buzdítja majd a csapatot Prostejovban. Addig azonban még rengeteg teendő és munka van, igyekszünk nívós nemzetközi tornákkal felkészülni a szezonra. A MEVZA Kupa négyesdöntőjéről is több kérdés érkezett. Vallom azt, hogy Békéscsaba képes nívósan megrendezni egy ilyen rendezvényt. Jó házigazdái lennénk a Final Fournak, amelyet lelkes szurkolóink is megérdemelnének, így abszolút a prioritások között van mindez!” – zárta gondolatait a klubvezető.

{jumi [*3]}