Hit és bátorság!

20160226 200700A Közép Európai Liga megnyerésének reményében indult Mariborba a BRSE!

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE csapata, hiszen immár elérhető közelségben van, hogy a klub, története során első alkalommal nyerjen érmet nemzetközi sorozatban. A gárda az alapszakasz megnyerése után, immár esélyesként érkezik Szlovéniába, ahol pénteken 20 órától a Vasas ellen játszik elődöntőt.

A tegnapi sajtótájékoztatón Baran Ádám, a klub elnöke elmondta, hogy a szezon elején a négyesdöntőbe jutás volt az alap célkitűzés, azonban immár a végső győzelem reményében indult útnak a gárda csütörtök délelőtt.

A lányok fogadkoznak, hogy hittel és bátorsággal tele várják a négyesdöntőt, a munkát elvégezték, készen állnak a csatára és oroszlánként küzdenek majd. Önbizalmat meríthetnek abból, hogy a fővárosi piros-kékeket a szezon során eddig mind a négy alkalommal legyőzték, legutóbb, közel egy hónapja a Magyar Kupa döntőjében, illetve ezen idényben eddig csak a világhírű Dinamo Krasnodar volt képes legyőzni Sasa Nedeljkovic alakulatát. A finálé egyenlőre még nem került szóba, mindenki szeme előtt a Vasas legyőzése lebeg.

A csapat ezúttal is számíthat szurkolói támogatására, hiszen a hírek szerint sok csabai szurkoló készül a helyszínen buzdítani kedvenceit.

Lássuk a főszereplők gondolatait:

Sasa Nedeljkovic: Még egy meccs a Vasas ellen! Ez idén már ötödik lesz, ahol óriási a tét, de ez a tét az előző négyen is meg volt. Egy mérkőzés, ahol egészen más adrenalinnal kell játszanunk. Nagyon türelmesnek kell lennünk és kihasználni az adódó lehetőségeket. Maga az ellenfél neve óriási plusz energiát indít meg bennünk. A játékosok tudják, hogy ez nem lesz elég a holnapi meccsen. Óriási figyelemmel és taktikai fegyelemmel kell röplabdáznunk. Sokat tanultunk ebből a négy mérkőzésből, erre építjük a holnapi taktikánkat is. Nehéz összecsapás vár ránk. Ezt tudjuk, s nem ijedünk meg a felelősségtől, mert célunk szombaton döntőt játszani az egyik szlovén csapat ellen.

Szakmáry Gréta: A célunk az volt, hogy bejussunk a MEVZA négyesdöntőbe. Ez egy újabb célt generált, mert mostantól meg is szeretnénk nyerni a versenyt. Vasas elleni pénteki összecsapás lesz az első lépés. Erős, izgalmas meccsre számítok a fővárosiak ellen. A kupaezüst után biztos, hogy megkettőzött erővel készülnek ellenünk. A döntőbe jutás egy mérkőzésen dől el, ami éppen emiatt is nagyon nehéz lesz. Bízok a csapatban. Döntőt szeretnénk játszani és hazai pályán meglepni a szlovéneket.

Soós Nikolett: Vasárnap lezártuk a magyar bajnokság alapszakaszát. Hétfő reggeltől már gőzerővel elkezdtünk készülni a hétvégi MEVZA Final Four-ra. A lányok nevében is mondhatom, hogy szeretnénk elhozni egy újabb kupát Békéscsabára. Először a pénteki elődöntőre fókuszálunk. Egész héten a Vasas ellen készültünk, hiszen tudjuk, nem altathat el bennünket, hogy idén négyszer már legyőztük őket. Hasonlóan a Magyar Kupa döntőhöz itt is egy mérkőzésen dől el minden. Remélem az eredmény is ugyanolyan lesz, mint ott. Szurkolóink támogatása megsokszorozza erőnket, hiszen tudjuk, sokan vállalják értünk ezt a hosszú utazást, amelyet ezúton is köszönünk nekik.

Molcsányi Rita: Sokszor játszottunk idén a Vasas ellen. Újat már nem nagyon tudunk egymásnak mutatni. Pont ezért egy szoros meccsre számítok, de tudjuk, hogy mivel lehet őket megfogni. Ha a gyenge pontjaikat jól kihasználjuk, győztesként jöhetünk le a pályáról. Nagy dolog az egyesület életében, hogy bejutottunk a négyes döntőbe, hiszen a BRSE eddig még soha nem járt ott. Nem elégszünk meg azonban ennyivel, mert el szeretnénk hódítani a kupát.

Tálas Zsuzsanna: Év elején a célunk a MEVZA Final Fourba kerülés volt. Így hogy elsőként jutottunk be, számunkra is nyilvánvalóvá vált, hogy van keresnivalónk a döntőben is. Nem titkolt célunk pénteken a Vasas ellen nyerni, ami egy csöppet sem lesz könnyű, hiszen, sokadjára találkozunk velük, és minden egyes ellenük vívott harc más és más. Úgy gondolom, hogy ha stabil nyitással, nyitásfogadással kezünkben tudjuk tartani a mérkőzést, akkor szombaton döntőt tudunk játszani.

20160203 204536