Jó kezdés az U15-ös középdöntőben

A középdöntő első fordulóját Kecskeméten rendezték négy csapat részvételével. A ellenfelek a Miskolc, Szolnok, és a házigazda Kecskemét csapatai voltak.

Egy héttel a torna előtt, már látható volt hogy a sérülések miatt nem tud majd teljes kerettel utazni a BRSE, hiszen Stollár Szonja Sinka Dalma, és Szűcs Gréta is sérülés miatt hiányzott, Török Boglárka pedig év közben jelentette be, hogy befejezte a röplabdázást. A kezdő csapatból így négy játékos hiányzott, de ez szerencsére nem szegte kedvét a csapatnak. Mindenki átérezte a helyzet fontosságát, és bizonyítani akart.
A gyerek bajnokságban először szerepelt Radnai Lili és Radnai Luca is, ők az Országos Mini Bajnokságban játszottak csak idáig, ahol nagyon szép sikereket értek el. Lili mindjárt a kezdő csapat ütőjeként lépett pályára, és tökéletesen megállta a helyét.
A Miskolc elleni első, és a Szolnok elleni második mérkőzést is magabiztos jó játékkal nyerte meg a BRSE. Itt már látszódott,hogy a csapat nagyon együtt van, mindenki kiválóan küzdött, noha ebben a felállásban még soha nem játszottak a lányok.

Következett a Kecskemét elleni rangadó, mindkét csapat két győzelemnél tartott, és a tét a veretlenség megőrzése volt.
Jól kezdett az első szettben,a Csaba, majd egy rövid hullámvölgy után felzárkózott a Kecskemét. A szett közepén úgy tűnt meg lehet az első játékrész, hiszen négy pontos előnyre tett szert a BRSE, azonban, a Kecskemét a végjátékban fordítani tudott, így hátrányból kellett nyerni a mérkőzést..A második szettben .minden játékelemben kimagaslóan teljesítettek a csabai lányok, határtalan lelkesedéssel állva hagyták ellenfelüket, hogy aztán a döntő szett (itt 25 pontig tart), hatalmas izgalmak közepette dőljön el a javukra. Megérdemelt siker, és megérdemelt veretlenség a középdöntő első fordulójában. Ki kell emelni, hogy a csapat végig kiválóan küzdött, nagyszerű nap volt!

Fésüs Erzsébet: Örülök a három győzelemnek, igazi csapat lettünk ezen a napon. Remélem minden játékos erőt tud majd meríteni a következő csatákra, ebből a három nagyszerű mérkőzésből.

Eredmények

BRSE- MVSC MISI 2-1 (16,17 -18)
BRSE- Szolnoki Sportcentrum 3-0 (17,18,14)
Kecskeméti SI –BRSE 1-2 (21 -10, -24)

BRSE: Feld Bettina, Jánk Dzsenifer, Hunyadi Gréta, Tóth Fanni, Kucsera Jázmin, Horostyák Cintia, Lenkefi Lea, Radnai Luca, Gellén Viktória, Tatár Noémi, Radnai Lili, Kerepeczki Hanna, Ambrus Anna. Edző: Nagy Attila, Fésüs Erzsébet.