“Kedvenceink kedvencei” – Tatjana Matic

Sokan nem tudják, hogy a kiváló szerb ütő nem ismeretlenül érkezett Békéscsabára, hiszen a szabadkai Spartak színeiben korábban több alkalommal járt városunkban. A klubmenedzsment tisztában volt képességeivel, emberi kvalitásaival, s azzal, hogy karaktere tökéletesen beleillik az egyesület elképzeléseibe.

A gyakorlat az, hogy a legtöbb idegenlégiós évről évre veszi vándorbotját és továbbáll a szezon végeztével. Nos, Tanja soha nem tagadta, hogy remekül érzi magát Békéscsabán, azonosulni tud a klub célkitűzéseivel és értékeli a BRSE valamint a szurkolók megbecsülését.

“2015 nyarán érkezett a megkeresés Békéscsabáról. Jókat hallottam a klubról, tetszett az az irányvonal, amit Ádám prezentált a tárgyalásokkor és mivel sajnos Szabadkán már nem éreztem mindezt, így váltottam, ami életem egyik legjobb döntése volt.” – mondta nemrég egyik nyilatkozatában.

Tanja Matic több száz szerb élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött a patinás Szpartak Szabadka egykori csapatkapitányaként érkezett és alázatos, mindig győzelemre törő, csupaszív játékával, szinte azonnal belopta magát a szurkolók szívébe.

Az alábbiakban az Ő kedvenceit ismerhetitek meg:

Tanja-voteMezszám: 12. Amikor röplabdázni kezdtem, először centerként játszottam, és a sydney-i olimpián aranyérmes szerb férfi csapatban Andija Geric játéka tetszett a legjobban, és ő is ezt a mezt viselte.

Becenév: Tanja. De amikor Szerbiában felkerültem a Szpartak Szabadka felnőttcsapatába, akkor az idősebbek a “Maske” becenevet adták, mert szerintük úgy edzettem mint egy gép.

Nemzetiség: szerb

Születési idő: 1989.03.21

Magasság: 176 cm

Súly: 63 kg

Kedvencek

Szín: rózsaszín. Szerintem én örültem a legjobban, amikor megtudtam, hogy idén pink mezünk is lesz. 🙂

Film: A Keresztapa. Al Pacino az egyik kedvenc színészem, és a sztori is tetszik, ahogy bemutatja az olasz család életét.

Könyv: Papírsárkányok – Khaled Hosseini. Az érdekes és megható sztori miatt szeretem ezt a könyvet.

Étel: túró gombóc, mákos guba. Otthon Szerbiában csak a szilvás gombócot ismerik, és amikor először Békéscsabán jártam akkor megkóstoltam a túrógombócot és azóta az egyik kedvencem.

Ital: limonádé

Sportoló: Ivan Miljkovic és Kimberly Hill, előbbi az indulatossága miatt, utóbbi pedig mert nagyon tudatosan és okosan játszik mindig.

Idézet: “You only had one shot do not miss a chance to blow ’cause opportunity comes once in a lifetime”

Hobby: könyvek és biciklizés. Ha jó idő van, akkor biciklivel megyek mindenhova Békéscsabán.

Példakép: Novak Djokovic, mert bár ő az egyik legkiemelkedőbb sportoló, mégis emberi tudott maradni. A sikerei ellenére egy átlagos ember maradt, és nem szállt el magától, mint sokan mások.

Legemlékezetesebb meccsem: Egy hete még a Prostejov elleni Bajnokok Ligája meccset mondtam volna, ahol 0-2-ről tudtunk fordítani, de nagy siker volt a Stara Pazova elleni továbbjutás is a CEV Kupában. Amikor Szerbiában játszottam, soha nem tudtunk nyerni a Pazova otthonában, de mostmár ez is sikerült.

A csapattársaid közül kinek, és melyik képességét választanád ha tehetnéd? Rita védekezését. Sokszor nem akarom elhinni, hogy milyen labdákat képes elérni.

Mit szeretsz legjobban Békéscsabában? Miért szeretsz itt lenni?  Nagyon kedvesek itt az emberek, mindenki segíteni akar. Szeretek a piacra járni, sok mindent ott tanultam meg magyarul. 🙂 Nagyon szeretek itt játszani, hihetetlen, hogy mennyien járnak szurkolni a meccseinkre. Szinte otthon érzem magam Békéscsabán.

Hol tanultál? Milyen végzettséged van? Szabadkán jártam gimnáziumba, utána pedig óvónőnek tanultam, mert nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, és ezt az iskolát az edzések mellett is el tudtam végezni.

Mi az amit el szeretnél érni pályafutásod során? Jövőre célunk, hogy a Bajnokok Ligájában játszunk.

A “Kedvenceink kedvencei” további részei

Petrenkó Brigi

Tálas Zsuzsi

Szpin Reni

Soós Niki

Tanja Matic

Ludmán Réka