Kupa-Kaposvár-Karácsony!

A Magyar Kupa negyeddöntője következik.

Három szettben, két sima, egy szoros leosztásban tudott nyerni a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE bajnoki és kupa címvédő együttese az alapszakasz zárásaként Jászberényben. A címvédő Dobi Edina, és Ksenija Ivanovic pihentetésével, Lucija Fresco, és Molcsányi Rita extra teljesítményével, Ludmán Réka nagyszerű játékával bizonyította, hogy továbbra is éles, gyors, koncentrált játékra képes. A jászsági alakulat, csak a második szettben tudta kicsit szorosabbá tenni az eredményt.

Egy nap elteltével, – amely természetesen elemzéssel és edzésekkel telik a Viharsarokban – és máris hazai pályán láthatják kedvenceiket a csabai szurkolók. A Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján pénteken este, az 1. MCM Kaposvári Egyetem vendégjátéka következik. Az első mérkőzésen 3-1 arányban nyertek Szpin Reniék idegenben, így a hazai találkozón már két szett megnyerése is csabai sikert és továbbjutást jelentene, azonban az év utolsó mérkőzésén a győzelem alapvető elvárása a szakmai stábnak és természetesen a szurkolóknak is.

Érdekes találkozóra van kilátás, hiszen a korábbi somogyi kiscsapat lassan, de biztosan közép, majd nagycsapat minősítést kezd kivívni magának a honi porondon, ebben a szezonban simán jutott a bajnokságban a hat közé, és fejet hajtott előttük már a Vasas is. Soraikban egy sor volt BRSE játékossal találkozhatnak a szurkolók, hiszen, Leidgeb, Iricanin, Kanizsai, Fábián, nem is olyan régen még a BRSE bajnoki címeinek örülhetett. Hazai oldalon minden bizonnyal a legerősebb hatossal kezd majd Alberto Salomoni, hiszen egy kupameccs mindig más hangulatú, mint a bajnoki találkozók, és az UTE kupakiesése is mutatja, egy mérkőzésen bármi megtörténhet.

A találkozó 2017 december 22-én pénteken, 18.00 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. Jegyek a helyszínen és a www.tixa.hu/brse oldalon elővételben válthatóak. Az elővételben váltott jegyeknél a 2+2 akció keretében, két jegy mellé még kettőt kapnak szurkolóink ingyen, így a klub arra biztatja szimpatizánsait, hogy hozzanak magukkal még két embert!