Magabiztos BRSE győzelmek az Országos Gyermek Bajnokságon

OGYBA hétvégén folytatódtak az OGYB alapszakaszának küzdelmei. A BRSE 1-es csapata Kalocsára utazott, ahová csoportelsőként érkezett, és a kiegyensúlyozott játékuknak köszönhetően csoportelsőként is távozott onnan. A sort a Szeged ellen kezdték meg a lányok, az első szett közepét leszámítva, végig kimagaslóan koncentráltak, és magabiztos győzelmet arattak. a Kalocsa és a Kecskemét sem tudott jelentős ellenállást kifejteni az új játékelemeket, és nyitásfogadási alakzatot is gyakorló BRSE ellen, így a három mérkőzés után is veretlenek maradtak a lányok, és csoportgyőztesként jutottak tovább a legjobb 12 csapat közé.

Eredmények:
Békéscsabai RSE – Szegedi RSE 3-0 (17,10,10)
Békéscsabai RSE – Kalocsai SE 3-0 (12,16,10)
Békéscsabai RSE – Kecskeméti SI 3-0 (14,17,13)

BRSE: Boskó Ágnes, Veres Cintia, Tatár Gréta, Araczki Gyöngyvér, Fábián Kata, Török Boglárka, Kertész Petra, Rády Boglárka, Szűcs Gréta, Szilágyi Gréta, Illés Eszter, Feld Bettina, Nagy Rebeka. Edző: Nagy Attila

Nagy Attila: Örülök annak, hogy végig sikerült komolyan venni a mérkőzéseinket, hiszen sokszor jelentős fölényben voltunk, és a gyerekek még ebben a korban hajlamosak a könnyelműsködésre, azonban ma a csapat bizonyította, hogy elég érett már a magas szintű sportolásra. Dicséret ezért nekik.