Nemzetközi mérkőzés előtt a Békéscsabai Röplabda SE

A Békéscsabai Röplabda SE a klub történetének első nemzetközi kupa mérkőzésére készül. Ebből az alkalomból kedden tájékoztatót tartottak a Polgármesteri Hivatal Mokos-termében.


Szigeti Csaba, a sport csoport vezetője azt hangsúlyozta az összejövetel első perceiben, mekkora lehetőség a békéscsabai csapat számára a kupában indulás. Mindezt megerősítették Szarvas Péter polgármester szavai: nem volt igaz a lányokra a tavalyi bajnokságban Pierre de Coubertin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítójának szavai, mely szerint „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” A városvezető elárulta, hogy lánya gimnazistaként 4 évig a klub igazolt játékosa volt. Szerdán ott lesz a lelátón és bízik a győzelemben.


„A csapat számára a győzelem volt a fontos, eszerint küzdöttek. Az erőfeszítés eredménye az aranyérem, ami Békéscsaba sportéletében kuriózum, a felnőtt csapatsport első élvonalbeli aranyérme. Mindezek következtében emelkedett a BRSE munkájának fontossága, immár országos és nemzetközi szinten is viszik a Város jó hírét.” – mondta Szarvas Péter. Hozzátette: a városvezetés korábban is segítette a röplabdát, a polgármester elmondta, ez a továbbiakban is így marad.


„Hogy mi a siker titka?” — tette fel a kérdést Baran Ádám, a BRSE elnöke. „Mindig bíztunk egymásban, szisztematikusan, alázattal dolgoztunk.” Megjegyezte, hogy egyre több kisebb cég is csatlakozott hozzájuk, ami szintén a klub iránti bizalmat jelzi.


„Végre kiléptünk a nemzetközi porondra, a csapat az első nemzetközi mérkőzését vívhatja. Göröngyös út vezetett ide, a siker értékét növeli, hogy akkor lett bajnok a BRSE, amikor épp 27 éve, hogy a női röplabda kvalifikálta magát. Sokszor kérdezik, hogy mi a BRSE titka. Sok krízishelyzetet megéltünk, de bíztunk az általunk megálmodott jövőképben és egymásban. Idén bajnokságot nyert a csapat kétezer néző előtt, azonban a siker felelősséget ró a menedzsmentre és a játékosokra is, hiszen mindenki azt várja, hogy folytatódjon ez a sorozat.” – tudatta Baran Ádám, a BRSE elnöke.
Elmondta azt is, hogy a siker titka emellett a szisztematikus munka és az alázat, amit mindenkitől elvárnak. Fontos összetevője a sikernek a város támogatása, ami szilárd alapot biztosít, a támogatók, cégek, vállalkozások segítsége, ami hátteret teremt, valamint a szövetség és a szurkolók támogatása. Ahhoz, hogy a siker ne legyen tiszavirág életű, határozott, komoly jövőképre van szükség, amiben szerepel az is, hogy a következő 2-3 évben nemzetközi sikereket érjenek el.

 

Pór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke szerint Békéscsabán értik a röplabdát, ahol nem játékosok, hanem hősök játszanak. Az MRSZ jelszava, „Arccal a szurkolók felé!”. Fő céljuk, hogy a röplabdában minden a nézőért, a drukkerért legyen. Bejelentette, hogy 2019-ben szeretnének Magyarországon női felnőtt Európa-bajnokságot rendezni.

Bangó Csaba, a Linamar Hungary Zrt. gyárigazgatója szerint egyezik a filozófiájukkal az, amit a BRSE-nél tapasztalnak. Hosszabb távú megállapodásuk van a klubbal, igyekeznek minden támogatást megadni, hogy a sikertörténet folytatódhasson. Lasetzky Frigyes a Budapest Bank operációs és minőségvezetője bejelentette, hogy a felnőtt csapat támogatása mellett kiemelten fontosnak tartják az utánpótlást, ezért a cég a 2014/2015-ös idényben is a korosztályos csapatok névadó támogatója lesz. Azért is állnak a csapat mellett, mert itt látni a kőkemény munkát, az együttműködést és a töretlen hitet.

„Hetek óta kemény terhelésnek vagyunk kitéve, Kormos Mihály szakmai igazgató igyekezett a formát erre az időszakra kihozni.” — mondta Soós Nikolett, a Linamar-Békéscsabai RSE röplabdázóinak csapatkapitánya. — „A lábam is jó állapotban van, pályára lépek a ma esti Gödöllő elleni Challenge Kupa mérkőzésen. Nagyon kemény csata lesz, de azon leszünk, hogy elvegyük ellenfelünk veretlenségét.” A kapitány a csapat Sz. P. monogrammal ellátott, fekete színű mezét ajándékozta Szarvas Péternek, Békéscsaba polgármesterének. Kormos Mihály szakmai igazgató megjegyezte, nehéz mérkőzésre számít, de szeretnének nyerni és a november 26-ai gödöllői visszavágón kiharcolni a továbbjutást.

Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere, a csapat egyik legnagyobb szurkolója ígérte, ott lesz a mérkőzésen. „A csapat sikerének ára a sok munka, az egymásért való küzdés és az, hogy a lányok mindig komolyan veszik magukat, a szurkolókat és ezáltal a drukkerek is őket. Nagy erényük, hogy a játékosokat téthelyzetekben sem bénítja meg a lehetőség.” — dicsérte a sporttörténelmi mérkőzés előtt álló együttest Kiss Tibor.

Végül Baran Ádám felajánlotta a békéscsabai bajnoki döntőben használt, a játékosok aláírásával ellátott labdát a békéscsabai Sportmúzeum részére, amit Szarvas Péternek nyújtott át.

1471345 721075537984152 3510114842594327476 n

DSC03680 k

DSC03688 k

DSC03694 k