Péntektől Lugoson folytatja a felkészülést a BRSE!

Romániába indul holnap a BRSE delegációja, ahol a hagyományosan rangos nemzetközi megmérettetésen tesztelhetik felkészültségüket Molcsányi Ritáék. Péntek este a házigazda CSM Lugoj lesz az ellenfél, szombaton a bolgár bajnok Maritsa Plovdiv gárdájával, míg vasárnap a szerb élvonalbeli Zrenjanin csapatával csapnak össze a csabai lányok.

Már a felkészülési program összeállításakor fontos volt, hogy erős ellenfelek ellen készüljön az együttes az új szezonra, hiszen a Közép Európai Liga és a CEV Kupa is komoly erőpróbát jelent majd. Szakmáry Gréta és Tálas Zsuzsa a szombaton kezdődő EB döntő után csatlakozik a csapathoz, a válogatott utazó keretéből végül kimaradó Bodnár Dorottya pedig bokasérülése miatt nem utazhat Romániába, így három alapember nélkül kell helyt állnia a magyar bajnoki címvédőnek.

Sasa Nedelljkovic a hazai rendezésű torna után elégedetten nyilatkozott, a szakvezető úgy gondolja, hogy jó úton van a csapat, kezd beérni az elvégzett munka.

lugoj cup 2015 - 2016 orom