Rangadóval folytatódik a bajnokság vasárnap!

döntő örömVasárnap az UTE otthonában bebiztosíthatja alapszakasz elsőségét a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE bajnoki címvédő és friss kupagyőztes együttese. A lila-fehérek az idén nem vállaltak nemzetközi megmérettetést, a keret jelentős megerősítése mellett csak a kétfrontos hazai csatározást választották. Az egyik front, idejekorán zárult be számukra, hiszen a Jászberény kiejtette őket a kupából, így minden erejükkel a bajnokságra tudnak fókuszálni, és minden bizonnyal kettőzött erővel akarnak bizonyítani a viharsarkiak ellen. Molcsányiék ismét kemény edzésekkel készülnek, hiszen a vasárnapi rangadó után a Közép Európai Liga utolsó fordulója következik, és már szerdán ismét pályára kell lépnie a csapatnak. Éppen ezért Sasa Nedeljkovic kemény tréningekkel és még keményebb mentális felkészítéssel tüzeli a csabai lányokat, hiszen a vasárnapi győzelem esetén szinte már biztos lehet a csapata az alapszakasz győzelemben.

Az érintettek így látják a találkozó esélyeit:

Szpin Renáta: “Feltöltődve jöttünk vissza a Magyar Kupa utáni pihenőről. Mostantól az újabb célok elérése érdekében dolgozunk. A győzelem komoly visszajelzés volt, hogy megérte ennyit és ilyen jól dolgozni. Az Újpest ellen nehéz mérkőzésre számítok, hiszen előkelő helyen állnak a tabellán. Kupagyőztesként tudjuk, hogy mostantól mindenki bennünket szeretne megverni, és dupla erővel játszanak ellenünk. Nagyon együtt vagyunk. Vasárnap a győzelem a cél, és az alapszakasz megnyerése.”

Kormos Mihály szakmai igazgató: “Az egyik legnehezebb meccs következik a hétvégén, hiszen ahhoz az Újpesthez látogatunk, amely a harmadik helyen áll. Ha győzünk, akkor nem nagyon veszíthetjük el az alapszakasz elsőséget. És ez nagyon fontos, mert a pályaválasztói jog a bajnokság végéig nálunk marad. A fővárosiak biztos nagyon harapni fognak. A kupában vereséget szenvedtek a Jászberénytől, így nem lehettek ott a négyes döntőben. Már csak a bajnokság maradt számukra, ahol jól kell teljesíteniük, mert a nyáron jelentősen megerősítették a keretet, így komoly elvárás is van a csapattal szemben. Négy külföldi mellett a válogatott liberoja Kötél is a lila-fehéreknél játszik. Remek gárda, igazi rangadó lesz! Már nagyon várom az összecsapást!”

Sasa Nedeljkovic vezetőedző: “A kupa után a legfontosabb feladatom az volt, hogy rendbe tegyem a fejeket. Mennünk kell keményen tovább és nagy felelősséggel végezni az edzésen a feladatokat. Újra jön egy 13 napos szakasz, mely időtartam alatt hat meccs vár ránk, úgyhogy a kupa megnyerését ki kell törölni a fejünkből és a következő meccseket a legmagasabb szinten lejátszani. Bizonyítottuk eddig, hogy erre képesek vagyunk. Továbbra is nagyon motiváltnak kell lennünk, minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtanunk. Erre már vasárnap is meg lesz az alkalom, hiszen az Újpest elleni rangadó vár ránk.”