Soós Niki: nyolcadik szezon Békéscsabán!

nikiEgyel kevesebb nyitott kérdés van a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE csapatánál, hiszen eldőlt, hogy a gárda csapatkapitánya, Soós Nikolett is marad a bajnoki címvédőnél. Korábban kérdéses volt az ütőjátékos jövője, mivel egyrészt külföldi ajánlatai voltak, másrészt pedig korábbi pajzsmirigy betegségének kiújulása veszélyeztette sportolói pályafutásának folytatását is.

“Örülök, hogy pont került az ügyemre, innentől a teljes felépülésemre koncentrálhatok, hogy az augusztusi alapozást már száz százalékos állapotban kezdhessem. Sokat gondolkoztam, hogy mi a megfelelő döntés, hiszen nem titok szívesen kipróbálnám magam külföldön, majd pedig betegségem tette kérdésessé a folytatást. Jól esett, hogy a klub maximálisan kiállt mellett a legnehezebb pillanatokban is, mindezt szeretném magas szintű játékkal viszonozni és nem titkolt célom, hogy a bajnoki trófeát harmadszorra is felemeljem. Sajnos a rájátszásban nyújtott teljesítményem elmaradt a várttól, ezúton köszönöm a szurkolók, a csapattársak és Kormos Misi türelmét, bizalmát. Az egyesület komoly terveket fogalmazott meg a 2015/2016-os szezon vonatkozásában, ismerve a menedzsment maximalizmusát, számomra nem kérdés, hogy közösen el tudjuk érni a céljainkat.” – fogalmazott Soós Nikolett.

Baran Ádám a klub elnöke elmondta, hogy még legalább három bejelentés várható. Ezen tárgyalások mindegyike előrehaladott állapotban van, de csak az aláírás után kerül sor a konkrétumok hivatalos közlésére.

Mindenesetre elmondható, hogy ütőképes csapat körvonalazódik Békéscsabán, amely nemcsak a magyar bajnokságban és kupában, hanem a nemzetközi porondon is elérheti az áttörést.