Tovább a céljainkért! – MEVZA rangadó következik Nyíregyházán

A múlt heti három győzelem kellőképpen megalapozta a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE magyar bajnoki, kupa és KEL címvédő együttesénél a jó hangulatot, az önbizalmat, és a csapat összhangját, hiszen a viharsarki formáció előbb a Közép – európai Kupa soros két mérkőzését nyerte imponáló magabiztossággal, majd a vasárnapi Gödöllő elleni derbin is könnyedén jutott túl. Nem ígérkezett könnyűnek a hét második fele, hiszen előbb a szlovák bajnokság éllovasa a Strabag VC Bratislava várt Szpin Renátáékra, majd az örök rivális Vasas Óbuda következett.

Az előzetes várakozásokra rácáfolt a címvédő, hiszen az első mérkőzésen a kicsit szorosabb első szett után sebességet és szintet lépett, amit már nem tudtak követni a pozsonyiak, így 70 perc alatt simán nyerték a találkozót. Pénteken következett a Vasas Óbuda, amely idénre rendkívül megerősödött, olasz, szlovák, bosnyák és amerikai légiósokkal erősített és nem titkoltan a viharsarki hegemónia megtörésére készül ebben a szezonban. Békéscsabai erődemonstráció, széthulló piros kékek, egy elégedett edző csabai, és egy csalódott mester a fővárosi oldalon, talán így összegezhetnénk a mérkőzést, melyet a BRSE úgy nyert meg, hogy mindhárom szettben gyakorlatilag esélyt sem adott riválisának.

Ilyen hangolás után érkezett meg Gödöllőre vasárnap a csapat, ahol a következő bajnoki mérkőzésen kellett szerepelni. A címvédőnél ezúttal a fiatalok kaptak szerepet, hiszen a 17 éves Petrenkó Brigitta kezdett irányító poszton, aki éretten és precízen játszott, míg a 16 éves Szedmák Réka ezúttal átló pozícióban bizonyította sokoldalú tehetségét, de pályára került a saját nevelésű Glemboczki Zóra is, aki a harmadik szettben 5 pontig jutva hálálta meg Alberto Salomoni bizalmát. Sima csabai sikerrel zárult a bajnoki, és a címvédő ezzel a sikerrel továbbra is veretlen csoportjában.

Szerdán este ismét nemzetközi vizekre evez csapatunk, a MEVZA Cup soron következő mérkőzésén a másik hazai rivális, a Fatum Nyíregyháza lesz az ellenfele Dobi Edináéknak. A nyírségiek együttese nyáron alaposan megerősödött, hiszen a tavalyi csapat megmaradt, és erősíteni tudtak, többek közt a sok csabai szívnek kedves Tatjana Maticcsal, vagy honfitársával Sanja Kalicaninnal akit tavaly a Stara Pazova játékosaként láthattunk Békéscsabán. Erős kerete van tehát a nyíregyháziaknak, így minden bizonnyal nagy csatára van kilátás, annál is inkább, mivel aki ezen a mérkőzésen veszít, az nagyon távol kerülhet a hőn áhított négyesdöntőtől, hiszen mind csabai mind pedig nyíregyházi oldalon van már vereség jegyezve a sorozatban.

A címvédő hétről hétre erősödik, ragyogóan körvonalazódik már az a munka, amit Alberto Salomoni és stábja végez, egyre stabilabb nyitásfogadás és blokkvédekezés fedezhető fel a bajnokcsapatnál, és ami talán még értékesebb, mindig van valaki, aki a csapat szekerét tolja-húzza, ha az megakadna kissé.

A Fatum Nyíregyháza – Linamar – Békéscsabai Röplabda SE Közép -európai Kupa mérkőzés 2017. november 22-én, szerdán 18.00 órakor kezdődik Nyíregyházán a Continental Arénában.