Újabb utánpótlás csoportokat látogattak meg a felnőtt csapat tagjai

Folytatódott a klub által idén életre hívott kezdeményezés, melynek keretei között a Békéscsabai Röplabda SE első csapatának játékosai ellátogatnak egy partner oktatási intézménybe, ahol megtekintik a klub utánpótlás gárdáinak edzését.

Hétfőn a Petőfi Utcai Általános Iskola volt a soros, ahol hosszú évek óta pallérozódnak ifjú röplabdázók. Először a mini csapatnak, majd a kezdő, első és másodikos gyerekeknek okoztak nagy meglepetést. Volt megilletődés, kacagás és sok-sok játék. A mini csapat pontgyűjtő versenyt játszott a példaképekkel, míg a legkisebbek halászfogóval nevettették meg Molcsányi Ritáékat.

A gyerekek kártyanaptárt kaptak, amikkel azonnal meg is rohamozták a lányokat, hogy aláírást kaphassanak.

Az egyesület alapszabályban is rögzített tevékenysége a sport általi nevelés, az egészséges életmód népszerűsítése. Reményeink szerint ezek a programok is hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen kapjanak kedvet a sportoláshoz.

03 10 07