Versfolyam: a BRSE is áldozott a kultúra oltárán!

13000243 991492177609152 6050027939082953931 nA hagyományokhoz híven a Békéscsabai Jókai Színház A költészet napja alkalmából ismét megszervezte a Versfolyam elnevezésű rendezvényt. A program április 10-én este 20.00 órakor indult, és másnap József Attila születésnapján, 20 órakor ér véget.

Közéleti személyiségek, politikusok, ügyvédek, művészek, de többek között élsportolók, alkalmi társulások, iskolások, óvodások is megállnak pár percre A költészet napján, és csatlakoznak a 24 órás versmaratonhoz a Jókai Színház Szalonjában.

Idén az a megtiszteltetés érte a Békéscsabai Röplabda Sportegyesületet, hogy Szarvas Péter polgármester úr megnyitóját követően, az első fél óra házigazdája volt a klub Seregi Zoltán színházigazgató invitálására.

A felnőtt csapatot Fábián Fanny, Molcsányi Rita, Nagy Viki, Soós Niki és Tálas Zsuzsi képviselték, bizonyítva, hogy a világot jelentő deszkákon is megállják a helyüket. De szintén kitett magáért az utánpótlásból Boskó Ági, Gabnai Regina, Glembczki Zóra és Petrenkó Brigitta is. Őket egészítette ki Baran Ádám klubelnök és Nagy Attila utánpótlás szakmai vezető.