Ahogy múltkor is mondtam, a tétnélküliségben nem hiszek, de nyilván egyik országos döntőnek sem úgy megyünk neki, hogy csak az arany elfogadható, ez nem lenne helyes egy utánpótlásműhelytől. Aki ismer minket, az tudja, hogy általában az első négyben végzünk, nagyon ritka az, amikor ez nem sikerül, szóval mindig az éremszerzésben reménykedünk. Most az legfontosabb, hogy a közösség viselje jól a hazai pályát és a stresszt, valamint hogy csapatként legyünk kiemelkedőek, ezekre helyeztem a hangsúlyt. Persze a játékosok szeretnének kitűnni, most a közel egymillió forintos MVP-díj nagyon motiváló.

Az elmúlt U19-es döntőket mi nyertük, magasan van a léc, hiszen ez az egyesület legeredményesebb korosztálya, rengeteg országos éremmel. 

Volt régen az a reklámszlogen, hogy „Ez az, amit nem lehet megunni!”, és ez igaz a lányokra is. Mindenkinek van érme vagy tavalyról, vagy az idei U17-es döntőből, de mindenki éhes a sikerre és nincs bennünk olyan félelem, hogy mi lesz, ha valaki érem nélkül marad. Nyilván mindenki aranyat szeretne, mi is és a nézők is, és pont ez a teher ebben is. De értékelni kell ugyanúgy azt is, ha egy csapat ezüstérmet nyer vagy negyedik lesz. Korosztályos válogatott sportolóink vannak, de az ellenfeleink is erősek, mint például az UTE, az MTK, a Vasas pedig egyenesen két csapattal jön, amelyek közül az egyik az majdnem egy az egyben a tavalyi Európa-bajnoki 7. helyezett serdülő válogatott. Nagyon komoly mezőny lesz, az eddigiek közül szerintem itt lesz a legmagasabb a színvonal és jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy ki fog nyerni.

A Vasas „C” után talán mi vagyunk a legfiatalabbak, mindössze négy 2003-as születésű játékosunk van, a többiek mind 2004, 2005, 2006-osak. De ez a magyar röplabda sajátossága, vegytiszta U19-es csapat már nem létezik és nyilván egy nagyon tehetséges U17-es fel fog játszani az idősebbekhez. Viszont a keretünk minden tagja sok döntőt vívott, úgyhogy a tapasztalat mellettünk szólhat, akárcsak a hazai pálya előnye.

Minden döntő előtt a legfontosabb számomra, miként tudom csapattá kovácsolni a társaságot és hogyan tudok mindenkinek az egyéni problémáin segíteni. Fontos mottónk az „Egy csapat, egy cél”, együtt sírunk és nevetünk. Nagyon nehéz év van mögöttünk, rengeteg sérüléssel, válogatottbeli kötelezettségek miatt, érettségiznek is most hárman. Ugyanazok előfordultak, mint az U17-eseknél, csak itt volt még több. Szinte már művészet megküzdeni 14 ilyen fiatal, ambiciózus hölgy problémáival. Nem tudom, mindig sikerül-e őket pozitívan építeni, remélem, hogy igen. Kijöttünk egy év eleji gödörből, most nagyon együtt van a csapat, sokan régóta röplabdáznak együtt. Arra készülünk, hogy az ellenfelek ugyan tisztelnek, de nagyon meg akarnak majd verni minket, hiszen domináltuk eddig ezt a generációt. Mentális harc lesz, ebben az elmúlt években erősek voltunk, bízom benne, hogy most is így lesz.