28 csapatos mini és szupermini BRSE háziverseny

BRSE mini-tornaÚjabb házi mini és szupermini versenyt rendezett a Békéscsabai Röplabda SE a múlt hétvégén, melyen 25 hazai gárda mellett három szegedi vendég egylet vett részt.

A minik mezőnye két kategóriában mérkőzött meg. Kiemelt miniknél az országos döntőre készülő BRSE és SZRSE legjobb három-három csapata vett részt. A fináléba két csabai négyes jutott, így Fésüs Erzsébet – egy évvel idősebb – tanítványai Nagy Attila tanítványaival néztek farkasszemet. A rutin most még legyőzte a fiatalokat, igaz az első játékban nagyon kicsi volt a különbség, de aztán az esélyesek győztek. Bronzérmet a Szegedi RSE első csapata nyerte a BRSE 3. ellen.

Nem kiemelt miniknél a BRSE válogatottja könnyedén nyerte a versenyt, maga mögé utasítva a BRSE-Petőfit és a BRSE-Jankayt.

Szuperminiknél a kiemeltek mezőnyében azok a csapatok és abban az összeállításban szerepeltek, ahogy május közepén majd a 68 csapatos országos döntőben versenyeznek. Nem történt meglepetés, hiszen a magyar bajnoki éremre esélyes BRSE-Erzsébethelyi győzött a BRSE 1 ellen. A korábbi sokszoros második BRSE-Petőfi 1. most harmadik helyen végzett.

Nem kiemelt szuperminiknél az Erzsébethelyi 3. győzött. A dobogó második fokára a BRSE III. lépett fel, míg a harmadik helyet a Jankay 2. szerezte meg.

Végeredmény

Kiemelt szupermini:

1. Erzsébethelyi 1. (Kuhn Alexandra, Tóth Lilien, Katics Kitti, Melis Zsófia, Bartolák Annabella)
2. BRSE I. (Tuska Brigitta, Popa Gréta, Tóth Adrienn, Tomasovszki Anna, Hajdú Réka)
3. Petőfi 1. (Szkaliczki Viktória, Fürj Nóra, Nánási Zoé, Varga Noémi)
4. Erzsébethelyi 2. (Hermeczi Bernadett, Nagy Emese, Gajdács Lina, Kuba Boglárka, Nagy Anna)
5. Jankay 1. (Noveczki Janka, Szentesi Bettina, Vígh Enikő, Vozár Dominika)
6. Petőfi 2. (Csatári Zsanna, Lovas Noémi, Husvéth Fanni, Erdei Kinga, Korcsok Karolina)
7. BRSE II. (Benkő Dorka, Majoros Boglárka, Schneider Vanessa, Lázár Kamilla)

Nem kiemelt szupermini:

1. Erzsébethelyi 3. (Petrovszki Enikő, Boldis Natália, Makra Jázmin)
2. BRSE III. (Gerlecz Panka, Vallernovics Anna, Szél Boglárka, Karancsi Dóra)
3. Jankay 2. (Csótó Csenge, Litauszki Anna, Medgyesi Luca, Steigerwald Kamilla)
4. Petőfi 3. (Fülöp Bori, Fekete Boglárka, Erdélyi Dalma, Zöld Petra, Matuska Orsolya)
5. Erzsébethelyi 4. (Lovász Hanna, Stefanik Nikol, Tomasovszki Dóra, Suti Tünde)
6. Petőfi 4. (Szabó Nikolett, Farkas Lívia, Szekeres Boglárka, Bíró Lilla)
7. Erzsébethelyi 5. (Liker Boglárka, Lenkefi Lina, Duna Gréta, Czégény Rozi)

Kiemelt mini:

1. Békéscsabai RSE 1. (Sinka Dalma, Kucsera Jázmin, Hunyadi Gréta, Tatár Noémi)
2. Békéscsabai RSE 2. (Gabnai Regina, Ambrus Anna, Radnai Lili, Varga Csenge, Kerepeczki Hanna)
3. Szegedi RSE 1.
4. Békéscsabai RSE 3. (Gazsó Szofi, Gál Petra, Lakatos Luca, Tóth Luca, Endrődi Hanna, Fekete Gréta)
5. Szegedi RSE 2.
6. Szegedi RSE 3.

Nem kiemelt mini:

1. Békéscsabai RSE 4. (Valastyán Panni, Csökmei Petra, Ping Rézi, Leszkó Réka, Lantos Vivien, Oláh Zselyke, Oláh Eszter, Kruzylicz Violetta, Zahorán Zita)
2. Petőfi “A” (Knyihár Boglárka, Sustik Barbara, Harmati Helga, Benkó Dóra)
3. Jankay (Árvay Kíra, Csicsely Eszter, Harangozó Liza, László Lili, Péter Vivien)
4. Petőfi “B” (Valastyán Zoé, Veres Viktória, Krajcsó Emese, Darvasi Rebeka)