A Forgút Bt. is támogatóink sorában!

A sikerek egyik alapvető összetevője, a szakértelem és az alázatos munka mellett, a gazdasági stabilitás. A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület büszke arra, hogy nagyon mélyről indulva fokozatosan bővítette támogatóinak körét, melynek köszönhetően minden kötelezettségének eleget tudott tenni az eddigiekben.

A négy fronton (melyből kettő nemzetközi) szereplő csapatunk gyakran olyan együtteseket győz le, melyek költségvetése többszöröse a miénknek, így a klubmenedzsment alapvető feladata a további források bevonása és a körülmények javítása.

A napokban egy újabb olyan céggel sikerült szerződést kötni, aki lát fantáziát a címvédésre és minél sikeresebb nemzetközi szereplésre törő csapatunk szponzorálásában.

A Forgút Bt. 1998-ban alapult. Tevékenysége a mélyépítéshez kacsolható gyártás és kivitelezés a forgalomtechnika és az útépítés területén. A forgalomtechnikai ágazaton belül elsősorban a közúti jelzőtáblák gyártása, forgalmazása és telepítése, útburkolatjel festés, továbbá ideiglenes forgalomterelések tervezése és kivitelezése. Az útépítés területén vállalják kisebb utak, kerékpárutak és járdák építését és felújítását.

A cég arculati elemei megjelennek a mérkőzéseknek otthont adó Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.