Ennek így kellett lennie. Ez egy olyan heroikus csata, hogy szinte igazságtalan lett volna, ha nem öt mérkőzésen dől el. Már most klasszikus, pedig még nincs is vége, és bárki győz a legutolsó találkozón, erre a párharcra még hosszú évekig emlékezni fognak a szurkolók és a résztvevők is. Ebben az évezredben hatszor is öt mérkőzés
Szerző Archívumok: szabo.gyorgy
🟦 U13 Fehér Szombaton és vasárnap a budapesti Vasas Folyondár Csarnokban rendezték az U13 I. osztály döntőjét. A legjobb 8 csapat közé a BRSE Fehér csapata is kvalifikálta magát, ahol a csoportmérkőzések során a második helyet sikerült megszerezni szombaton. A vasárnapi keresztjátékban a házigazda Vasas gárdájával kellett játszaniuk a csabaiaknak a döntőbe jutásért, és a
Vasas Óbuda–Swietelsky-Békéscsaba 2:3 (31, -14, 16, -20, -12) Extraliga-döntő, 4. mérkőzés, Budapest. Vezette: Tillmann, Halász Vasas: Fábián 3, Bannister 25, Török 9, Papp 11, Boyko 12, Abdulazimova 10. Csere: Juhár, Yurika (liberók), Vezsenyi 2, Király-Tálas, Zernovic, Kalicanin 1, Jámbor, Kump. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos. BRSE: Drpa 28, Pekárik 10, Bodnár 5, Karhu 1, Kornienko 4, Klisura
Nem könnyű szavakat találni az Extraliga döntőjének harmadik mérkőzése után, de az biztos, hogy a sebeket nem lehetett sokáig nyalogatni, hiszen vasárnap jön a negyedik találkozó, amelyen csak egy célunk lehet: az ötödik kiharcolása. A Vasas 2–1-re vezet a három győzelem tartó párharcban, azaz mi már nem hibázhatunk, és ha vasárnap sikerül meghosszabbítani a szériát,
Swietelsky-Békéscsaba–Vasas Óbuda 2:3 (23, 18, -24, -20, -14) Extraliga-döntő, 3. mérkőzés, Békéscsaba. Vezette: Szabó, Bátkai-Katona BRSE: Drpa 28, Glemboczki 6, Pekárik 12, Bodnár 3, Kornienko 3, Klisura 26. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári, Karhu 2, Bagyinka 2, Zólyomi 2. Vezetőedző: Tóth Gábor. Vasas: Bannister 23, Török 14, Király-Tálas 1, Papp 7, Boyko 15, Abdulazimova 13. Csere:
Két meccs után 1–1-re állunk a Vasas Óbuda együttesével az Extraliga döntőjében, azaz mondhatjuk úgy is, hogy szerdán egy új, két győzelemig tartó széria kezdődik. Persze ez nem ennyire egyszerű, hiszen a játékosok egy részében már van 258 percnyi játék két összecsapás után, azaz a regeneráció fontossága egyre csak nő. Akárcsak a mentális állapoté. Tóth
🟦 U15 Fehér A bajnokság záró fordulójában Budaörsre utazott U15 Fehér csapatunk, ahol két győzelem választotta el őket a hibátlan mérlegtől. Ennek tudatában, jó hangulatú és magabiztos játékkal előrukkolva zsebelték be a győzelmeket a TRSE és a házigazda Budaörs ellen. Ezzel a két sikerrel a csabai lányok a szezon során végig tartott első helyüket bebiztosították,
Vasas Óbuda–Swietelsky-Békéscsaba 3:2 (25, -22, -26, 12, 8) Extraliga-döntő, 2. mérkőzés, Budapest. Vezette:Jámbor, Kiss Vasas: Fábián, Bannister 19, Török 16, Papp 9, Boyko 14, Abdulazimova 16. Csere: Yurika (liberó), Király-Tálas 3, Zernovic 3. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos. BRSE: Drpa 24, Glemboczki 4, Pekárik 13, Bodnár 6, Kornienko 1, Klisura 18. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Szatmári, Karhu
Az első akadályt sikerrel vettük a fináléban, és ez a legfontosabb. A csütörtöki találkozón kiderült, hogy ellenfelünk a sírból is képes visszajönni, de amikor a legnagyobb a tét, akkor a csabai lányok új erőre kapnak. Azt is megtapasztaltuk, hogy kritikus szituációkban a közönség mögöttünk áll, és így megtartottuk a pályaelőnyünket is. Vasárnap viszont idegenben, a
Swietelsky-Békéscsaba–Vasas Óbuda 3:2 (26, 18, -24, -22, 11) Extraliga-döntő, 1. mérkőzés, Békéscsaba. Vezette: Ujházi, Adler BRSE: Drpa 19, Glemboczki 7, Pekárik 13, Bodnár 8, Kornienko 7, Klisura 27. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári, Karhu, Bagyinka 1, Zólyomi 1. Vezetőedző: Tóth Gábor. Vasas: Fábián 1, Bannister 34, Török 8, Kalicanin 3, Boyko 10, Abdulazimova 12. Csere: Juhár