Az életben maradás a tét!

Pink-hoddleHatalmas lehetőséget szalasztott el a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE csapata tegnap, hiszen meccslabdáról szenvedtünk vereséget a házigazda Nova KBM Branik Maribor ellen. Mindez azt jelenti, hogy immár nem a saját kezünkben van a sorsunk, mert ha a Vasas mindkét mérkőzését megnyeri Csehországban, akkor lemaradunk a Final Four-ról, amelyet Zágrábban rendeznek, és a bajnokság 3 legjobbja mellett a házigazda alanyi jogon tagja a négyesdöntőnek.

A MEVZA szabályzata egyértelműen fogalmaz, a nyert mérkőzések száma a mérvadó. Mivel a Vasasnak eddig két veresége van, a békéscsabai hárommal szemben, így jelenleg a fővárosiak előnyben vannak.

Pedig a kezdés álomszerűen alakult, nagy csatában ugyan, de sikerült megtörnünk a szlovénok ellenállását és kidomborítani erősségeinket és nagyobb tapasztalatunkat. Azonban kettő nullás vezetésünk után megváltozott a játék képe, a csapat talán elhitte, hogy megvan a mérkőzés, s mindez megbosszulta magát. Ettől függetlenül a harmadik szett végén volt lehetőségünk lezárni a találkozót, de nem tudtunk élni a mérkőzéslabdával, és a remekül játszó házigazda szépíteni, majd egyenlíteni tudott.

Az addig remekül teljesítő Smirnova elfáradt, pontatlanná váltak a feladások, ez által szétestek támadásaink, a center csatákat elvesztettük, és nem volt a húzóemberek közül senki, aki a hátára vette volna a csapatot. Mindezek fájó vereséghez vezettek.

Ahhoz, hogy a csapat teljesítse a szezon előtt megfogalmazott alapvető célkitűzést, azaz a sorozat döntőjébe való kerülést, ma mindenképp győznie kell a Mladost Zagreb ellen, hiszen az idény közben jelentősen megerősített együttestől hatalmas csalódás lenne, ha nem az aranyéremért játszana.

Nem ígérkezik könnyűnek a fiatal horvát együttes elleni mérkőzés sem, a sikerhez maximális koncentráció és fegyelem, csapategység és kiemelkedő egyéni teljesítmények kellenek majd.

A találkozó 18 órakor kezdődik.

Hajrá BRSE!