Beszámoló a korosztályos csapataink hétvégi sikereiről

U11-es BRSE házibajnokság

Szupermini korosztályú játékosaink vasárnap ismét összemérhették tudásukat az Erzsébethelyi Iskola tornacsarnokában. A 12 hazai csapat mellé két szegedi csapat is benevezett a versenyre.

Négy csoportban indultak a mérkőzések, ahonnan az első-második helyezettek jutottak be a legjobb nyolc közé. Innentől az egyenes-kieséses szakasz következett, így kerültek a legjobbak az elődöntőbe, majd döntőbe. Vendégcsapatainknak is sikerült bejutni a legjobb nyolc közé, de a legvégén Pelle Míra és Sinkáné Kiss Anikó tanítványai küzdöttek meg az érmekért, ahol mindkét mérkőzésen a Petőfis lányok kerekedtek felül. A fináléban a Petőfi Lila csapata fektette kétvállra az Erzsébethelyi Piros csapatát, míg a bronzérmet a Petőfi Rózsaszín csapata tudhatta magáénak az Erzsébethelyi Fehér csapatával szemben.
Az egy-két évvel fiatalabb Jankay-s lányoknak, akik ebben az évben kezdték el az érintéseket tanulni, itt még nem sok babér termett, viszont gyakorlásként nagyon hasznos mérkőzéseket játszottak.

Végeredmény

1. Petőfi Lila (Tóth Lilien, Fekete Ramóna, Nánási Zoé)
2. Erzsébethelyi Piros (Hermeczi Bernadett , Nagy Emese, Gajdács Lina, Kuba Boglárka)
3. Petőfi Rózsaszín (Fürj Nóra, Lovas Noémi, Csatári Zsanna)
4. Erzsébethelyi Fehér (Makra Jázmin, Stefanik Nikol, Lovász Hanna)
5. Petőfi Bordó (Zöld Petra, Szabó Nikolett, Erdélyi Dalma, Matuska Orsolya)
6. Szegedi RSE Fiúk
7. Szegedi RSE
8. Erzsébethelyi Kék (Liker Boglárka, Suti Tünde, Czégény Rozi)
9. Petőfi Magenta (Farkas Lívia, Gulyás Bernadett, Biró Lilla, Szekeres Boglárka)
10. Jankay Zöld (Borbola Boglárka, Erdős Dalma, Kovács Flóra, Tóth Anna, Vozár Dominika)
11. Petőfi Vörös (Takács Fanni, Csontos Nóra, Duray Virág, Szikora-Pribojszki Petra)
12. Jankay Narancs (Baji Panni, Puskás Dóra, Szikora Rebeka, Vozár Tünde)
13. Jankay Barna (Eitel Zsófia, Stir Berta, Szalóki Vanda, Vavrek Borka)
14. Jankay Fekete (Bálint Réka, Huszár Kamilla, Kocsondi Sára, Laczó Míra, Szabó Zsófia)

U13: újabb aranyérem került Békéscsabára

Szombaton egyesületünk U13-as csapatai ezúttal Nyíregyháza felé vették az irányt, hogy az Országos Mini Bajnokság következő, 8 csapatos fordulójában mérettessék meg magukat. A már rutinosnak számító BRSE 1-es csapat ezen a hétvégén sem talált legyőzőre. A csoportelsőséget könnyedén megszerezve, a MVSI 1-es csapatát fektette két vállra az elődöntőben, majd egy izgalmas végjátékot hozó döntőben a Nyíregyháza ’A’ elől kaparintották meg az első helyet a lányok. A 2-es számú csapat a múlt heti dunabogdányi tornához képest teljesen új felállásban lépett pályára, ezáltal is minél több fiatal tehetségnek játéklehetőséget biztosítva. A lányoknak ez volt az első ilyen jellegű tornájuk, így olykor még bizonytalan, de összességében előremutató játékkal a csoportban a 3. helyet szerezték meg, majd az 5. helyért a GLP Nyíregyházát győzték le 2:0-ra.

BRSE 1: Radnai Lili, Radnai Luca, Gabnai Regina, Fekete Gréta, Endrődi Hanna, Katics Kitti, Valastyán Panni, Melis Zsófia, Petrovszki Enikő, Boldis Natalia, Nagy Anna.
Edző: Fésüs Erzsébet

BRSE 2: Szkaliczki Viktória, Varga Noémi, Husvéth Fanni, Erdei Kinga, Korcsok Karolina, Csicsely Eszter, Péter Vivien, Vigh Enikő, Noveczki Janka, Szentesi Bettina, Lenkefi Lina
Edző: Pelle Míra, Kocziha Marianna

Fésüs Erzsébet: Egy remekül megszervezett, és kitűnő körülmények között lebonyolított tornán vehettünk részt ezen a hétvégén. Nagyon örülök annak, hogy jó egyéni teljesítményeken kívül, a csapatjátékunk, és egységünk is fejlődik.

U17: kettőből kettő győzelem

Folytatta jó szereplését hétvégén U-17-es csapatunk, miután a bajnokság középszakaszában két mérkőzést játszva megőrizte hibátlan mérlegét. Ellenfélként ezúttal a Kecskeméti Sportiskola, és a BVCS-Zugló fiataljai érkeztek. A BRSE a Kecskemét ellen kezdett, és precíz, pontos játékkal fektette két vállra helyenként szépen védekező ellenfelét. A viharsarkiaknak alaposan megritkult kerettel kellett játszaniuk, talán ennek is betudható, hogy a nap második hazai érdekeltségű találkozóján, a győzelem ugyan simán megszületett, ám a mutatott játékba már csúsztak apróbb, helyenként nagyobb hibák.

Eredmények

Békéscsabai RSE – Kecskeméti Sportiskola 3-0 (10,8,16)
Békéscsabai RSE – BVSC Zugló 3-0 (16,16,9)

BRSE: Boskó Ágnes, Veres Cintia, Sebestyén Flóra, Tatár Gréta, Araczki Gyöngyvér, Török Boglárka, Kertész Petra, Rády Boglárka, Fábián Kata, Horostyák Cintia, Feld Bettina. Edző: Nagy Attila

Nagy Attila: Az első mérkőzésen látottak elégedettséggel töltöttek el, a másodikon azonban, már több hibával, kevesebb koncentrációval játszott a csapat, ennek nem örültem. A győzelmekhez természetesen gratulálok, azonban meg kell tanulni a lányoknak, hogy mindennél fontosabb a koncentráció magas szinten tartása, mert anélkül képtelenség precízen röplabdázni.