Újabb fejlesztést sikerült élesíteni, így már jegyértékesítési partnerünknél váltott belépők konkrét helyre szóló jegyet vásárolni. www.tixa.hu/brse
Kategória Archívumok: Egyéb
A Boraqua lett a hétvégi nemzetközi felkészülési torna névadó támogatója, illetve a BRSE hivatalos ásványvize a 2018/2019-es szezonban! Folytatódik az együttműködés a Bora Italnagykereskedelmi Kft. és a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület között. A cég évek óta a klub partnere, több termékét és szolgáltatását népszerűsítette már az ötszörös bajnok BRSE által. Idén új elemekkel gazdagodott az együttműködés,
Montenegrói válogatott átlóval erősített az ötszörös magyar bajnok Békéscsabai Röplabda SE. A 23 éves játékos a szezon végéig tartó szerződést írt alá. A 186 cm magas sportoló, fiatal kora ellenére jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, hiszen amellett, hogy hazája nemzeti csapatának meghatározó játékosa, a román Bacau, valamint az Allianz MTV Stuttgart színeiben is szerepelt az európai
A BRSE immár több mint tíz esztendeje kiemelten fontosnak tartja az utánpótlás tömegesítését, a minőségi szakmai munkát, melynek köszönhetően több utánpótlás és felnőtt válogatottat ad Békéscsaba a magyar röplabdázásnak. Egy hátrányos helyzetű régióban, vidéki, forráshiányos egyesületként, sikerült felépíteni Magyarország egyik legjobb, legeredményesebb utánpótlás bázisát és ennek is köszönhető, hogy az elmúlt öt évben nem rendeztek
2016. április 26. meghatározó dátum a Békéscsabai Röplabda SE életében. Ekkor nyert ugyanis harmadjára magyar bajnoki címet a klub, illetve ezzel egy időben a Városházán fontos bejelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Modern Városok Program keretében írt alá megállapodást Szarvas Péter polgármesterrel. Ennek keretében a kormányfő elismerését fejezte ki a BRSE működésének és eredményeinek
Veretlenül nyerte meg a bajnokságot a BRSE! LINAMAR – BÉKÉSCSABAI RÖPLABDA SE – VASAS ÓBUDA 3:0 (11, 16, 21) Veretlenül, 37 mérkőzést nyerve hódítottuk el a bajnoki címet! Éld át újra az utolsó győzelem pillanatait! https://www.facebook.com/roplabda/
Mezszám: 15 Becenév: Kierra Válogatottság: utánpótlás Nemzetiség: USA Születési idő: 1994.03.24. Magasság: 193 cm Súly: 82 kg Hobby: olvasás Szín: kék Film: A sötét lovag Könyv: Harry Potter Étel: sushi Ital: almalé
Mezszám: 14 Becenév: Fifa, Sifu Nemzetiség: magyar Születési idő: 1996.08.23. Magasság: 170 cm Súly: 50 kg Hobby: olvasás Szín: kék Film: Életrevalók Könyv: Összetört Glóriák sorozat Idézet: “Annyi csillag van az égen, hogy mindenki megtalálhassa a sajátját.” Étel: palacsinta, fagylalt Ital: kakaó
Mezszám: 8 Becenév: Fancsi, Fancsesz Nemzetiség: magyar Születési idő: 1994.09.19. Magasság: 172 cm Súly: 62 kg Hobby: úszás, görkorcsolya Szín: rózsaszín Film: Bakancslista Idézet: “Impossible is nothing” Étel: valami kókuszos Ital: zöld tea