Újabb utánpótlásedzővel állapodtunk meg: Németh Ferenc a jövőben is a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület stábját fogja erősíteni! A 37 éves szakember – aki játékosként többszörös magyar bajnok, valamint megfordult a német, a belga és a szerb élvonalban – 2020 nyarán érkezett a Viharsarokba, azóta pedig szinte az összes korosztály mellett tevékenykedett. Idén az U13-as együttest az
Kategória Archívumok: Hírek
Az utolsó középszakasz-fordulókat rendezték az U17-es és az U13-as I. osztályban. A fiatalabbak már korábban bebiztosították a helyüket az országos hatos döntőben, az U17-esek pedig végül a 3. helyen végezve jutottak be a fináléba. 🟦 U17 Szombaton a Vasas pályán szerepelt a BRSE U17 I. osztályú csapata, ahol a tét az országos hatos döntőbe kerülés
Saját nevelésű liberónk, Kertész Petra az elmúlt években töretlen ütemben fejlődött, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ismét meghívást kapott a magyar válogatottba. A 21 éves játékos az előző szezon bronzpárharcában is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MÁV Előre ellen, és főszerepet vállalt abban, hogy csapatunk végül odaért az Extraliga harmadik helyére. Nincs könnyű helyzetben,
Két szezon után távozik csapatunktól a magyar válogatott center, Pintér Andrea. Rendkívül hálásak vagyunk szolgálataiért, hozzáállása, munkamorálja és küzdeni tudása mindig példaértékű volt, minden pillanatban úgy harcolt a klubért, mintha itt nevelkedett volna. „Kevés hozzá hasonló, őszinte és alázatos sportolót láttam, hálás vagyok, hogy dolgozhattam Andival, egyben büszkeség, hogy viselte a BRSE mezét. Nem
A közelmúltban bejelentettük, hogy szerződést hosszabbítottunk utánpótlásedzőnkkel, Csányi Rolanddal. A fiatal szakember döntőbe jutott az U20-as kiemelt csapattal, amelyet főleg 16-17 évesekre épített fel, és az U11-esek fejlődésében is főszerepet játszott. A trénerrel ezeken kívül a szezon legnagyobb kihívásairól, a válogatott mellett szerzett tapasztalatairól és a család-munka-egyetem háromszögről beszélgettünk. Ezzel a csapattal ez volt az
A 27 éves szakember az előző nyáron érkezett a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülethez, az azóta eltelt szűk egy évben pedig alázatával, a munkához való hozzáállásával és a fejlődési iránti vágyával megszolgálta a bizalmat. Ebben az idényben az U17 III. osztályú csapatnál vezetőedzőként, az U20-as kiemelt csapatnál Csányi Roland másodedzőjeként dolgozott, nem mellesleg a felnőtt csapat szakmai
Május közepén az U11-es és az U17-es harmadosztályú bajnokság is a végéhez ért, U17-es I. osztályú csapatunk pedig két szenzációs győzelmet aratott a középszakasz utolsóelőtti fordulójában. 🟦 U17 I. osztály Vasárnap hazai pályán szerepelt a BRSE U17 I. osztályú csapata, ahol a szombathelyiekkel és a Vasas A csapatával kellett megküzdenie. A SZOSI ellen mindössze egy
Bő két héttel ezelőtt, a MÁV Előre elleni győztes bronzcsata utolsó mérkőzése nemcsak a 2023/2024-es idényt zárta le, hanem két klublegendánk, Bodnár Dorottya és Molcsányi Rita pályafutását is. A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület történetének meghatározói játékosai voltak, akik kulcsszerepet játszottak a klub felemelkedésében, rengeteg csatát megéltek, és soha nem öltötték magukra más csapat szerelését. A két
Továbbra is zajlik a szisztematikus építkezés a Békéscsabai Röplabda Akadémián, azaz újabb fiatal, tehetséges és sokra hivatott szakemberrel kötöttünk hosszabb távú megállapodást. Tompa Brigitta a 2023/2024-es szezon előtt csatlakozott hozzánk, és egyetlen idény alatt igazolta, hogy érdemes volt a bizalomra. A tréner már fiatalkorában eldöntötte, hogy röplabdaedző és testnevelő tanár szeretne lenni, onnantól kezdve pedig
A napokban újabb utánpótlás szakemberrel állapodtunk meg, ugyanis Csányi Roland is hosszú távú együttműködést írt alá klubunkkal. A fiatal edző, aki generációjának egyik legtehetségesebb képviselője, a 3. szezonját tölti a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület kötelékében. Ebben az idényben az U20-as csapatot országos hatos döntőbe vezette, ezen kívül még egy U11-es alakulatot irányít. Elhivatottságát mutatja, hogy rendszeresen