Most sem tétlenkedett a hétvégén a BRSE utánpótlás edzői csapata, hiszen újabb zsinór-röplabda versenyt bonyolított le az Erzsébethelyi Általános Iskola tornacsarnokában. A betegségek miatt „csak” 35 gárda vett részt a megmérettetésen, így is 97 leányzó harcolt három korcsoportban az érmekért. Az 1-2. osztályosoknál a Petőfi – Mókusok győztek, ahol 2-2 ellen játszanak még a gyerekek.
Kategória Archívumok: Utánpótlás
Ismét benépesült hétvégén az Erzsébethelyi Általános Iskola tornacsarnoka. Az ideérkező óvodás gyerekek és szüleik megismerkedhettek az iskolában zajló színes sportélettel, és kipróbálhatták a röplabdához, kézilabdához, labdarúgáshoz, kick-boxhoz és atlétikához kapcsolódó érdekes feladatokat. Ezzel párhuzamosan elkezdődött Egyesületünk U11-es korosztályú háziversenye, melybe betekintést nyerhettek a vendégek is. A BRSE fontosnak tartja, hogy az utánpótlás csapatok havonta rendezzenek
Megkezdődött a junior bajnokság elődöntője. A BRSE-nek a TFSE mellett a Gödöllővel és a Kaposvárral kell megküzdenie a hatcsapatos fináléba jutásért. A négy gárda két tornán dönti el a továbbjutást, illetve két tornán döntené el, ha a második elődöntő torna nem a MEVZA négyes döntő hétvégéjére esne. A változtatásra azért volt szükség mert az U17-es
Az első tornán három győzelmet szerző gyermek csapatunk, azzal a céllal utazott a Szolnokon megrendezett második körre, hogy folytassa jó szereplését, és csoportelsőként kvalifikálja magát az elődöntőbe. A csabai lányok ezen a napon kiválóan röplabdázva, nagyon magabiztosan nyerték meg mérkőzéseiket. Ki kell emelni Feld Bettina irányítójátékát, aki éretten, és stabilan adott fel, Gellén Viktória a
A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület sportágfejlesztési programját jóváhagyta a Magyar Röplabda Szövetség, így a klubmenedzsment decemberben elkezdte a társasági nyereségadó kedvezményből adható források gyűjtését. Bár még mindig jelentős tétel hiányzik, bízunk benne, hogy a tavasz folyamán sikerül maradéktalanul feltölteni a kereteket, így a klub minden projektelemet hiánytalanul be tudunk majd szerezni. Az eddig realizált forrásokból elkezdtük
A múlt hétvégén elkezdődtek az U17-es (Országos Serdülő Bajnokság – OSB) korosztály elődöntői is. A 28 csapatból mára 18 maradt állva, az elődöntők 6 db 3-as csoportjában. A három tornából álló sorozat végén a csoportgyőztesek kvalifikálják magukat a május végén rendezendő hat csapatos országos döntőbe, melynek megrendezéséért a BRSE is harcba száll. A Békéscsabai Röplabda
A hétvégén rendezte egyesületünk az OMB 6. fordulójának az egyik tornáját, melyet Viharsarok Kupának neveztünk el, ezen két csapattal képviseltette magát a BRSE. Fésüs Erzsébet beszámolója a tornáról: “A Viharsarok Kupa volt az idei bajnokságban a hatodik versenyünk az U13 csapattal. 9 együttes nevezett a versenyre, elmondhatjuk hogy talán a legerősebb mezőny jött össze erre
Az Országos Mini Bajnokság (OMB) az U13-as korcsoport országos rendszerben történő versenyeztetését bonyolítja. Ebben a bajnoki rendszerben több mint 50 csapat vesz részt, hogy októbertől április végéig több kvalifikáló tornán méresse meg magát, hogy aztán a májusi, Szegeden rendezendő döntőbe a pontverseny legjobb 12 csapata jusson be. A Békéscsabai RSE ebben a szezonban még nem
A középdöntő első fordulóját Kecskeméten rendezték négy csapat részvételével. A ellenfelek a Miskolc, Szolnok, és a házigazda Kecskemét csapatai voltak. Egy héttel a torna előtt, már látható volt hogy a sérülések miatt nem tud majd teljes kerettel utazni a BRSE, hiszen Stollár Szonja Sinka Dalma, és Szűcs Gréta is sérülés miatt hiányzott, Török Boglárka pedig
Kecskemét volt az otthona az OMB következő fordulójának is, ahol ezúttal a BRSE kettes csapata volt érdekelt. A BRSE2 ‘fedőnév’ alatt az egyesület három csapata versenyez felváltva, hogy a következő évi OMB küzdelmekre minél nagyobb meccsrutinnal legyenek felvértezve a gyerekek. Ezúttal Nagy Attila tanítványain volt a sor, akik a nyolc csapatos tornán a hetedik helyre