Edzőváltás a Vilsbiburgnál!

A gyengébb eredmények miatt a Vilsbiburg vezetése menesztette a csapat kispadjáról Jan de Brandot, aki egyben a magyar női válogatott szövetségi kapitánya is. A Linamar – Békéscsabai Röplabda SE ellenfele tavaly megnyerte a német kupát valamint bajnoki döntőbe jutott. Azonban a múlt héten két vereséget is elszenvedett, s a nyolcadik helyre csúszott vissza a tabellán.

A csapat a legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből ötször is vesztesen hagyta el a pályát, csak a sereghajtó VCO Berlint tudták legyőzni, és a Német Kupa elődöntőjében is búcsúztak. Ezek után a klub közös megegyezéssel szerződést bontott a belga trénerrel, akinek munkáját a szezon végéig Jonas Kronseder veszi át.

Jan de Brand az MRSZ díjátadó gáláján még kedélyesen beszélgetett Kormos Mihállyal, a két szakember jó kapcsolatot ápolt egymással.

“Nem tudni, hogy mit hoz ki ellenfelünkből az edzőváltás, tény, hogy negatív szériában voltak. Az új szakvezető is a csapat mellett dolgozott, tehát ismeri csapatot, amelynek minden bizonnyal új impulzust ad a váltás. Személy szerint nagyon sajnálom, hogy nem Jan ül majd az ellenfél kispadján, legutóbbi találkozásunkkor beszélgettünk a mérkőzésről, illetve szóba került, hogy mindkettőnk születésnapja januárban van, így a mérkőzések után, azok eredményének alakulásától függetlenül is koccintottunk volna. Készülünk becsülettel, remélem a sok munka meghozza gyümölcsét és egy jó mérkőzést játszunk a németekkel. Eldőlt az is, hogy az amerikai Erin McNorton nem lesz a klub játékosa. A feladó komoly erőlétbeli lemaradásban van, így nem jelentene azonnali segítséget. A klubvezetéssel közösen keressük tovább az optimális megoldást.” – mondta Kormos Mihály a BRSE szakmai igazgatója.

20141218 174342