Magyar Kupa: az MTK-val csapunk össze a legjobb négy közé kerülésért!

Immár hivatalos, hogy az MTK Budapest együttesen ellen lépünk pályára a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A felek már meg is állapodtak, hogy december 11-én 19 órától a fővárosiak otthonában lesz az első mérkőzés, majd a visszavágót december 18-án 18 órától rendezik meg a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

Az év utolsó hazai mérkőzésén, híven hagyományainkhoz folytatjuk a “Hozz egy labdát, egy mosolyért!” elnevezésű akciót. Azon szimpatizánsaink, akik labdával érkeznek a mérkőzésre, ingyen tekinthetik meg azt!

A játékszereket a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének segítségével juttatjuk el rászoruló gyerekek számára!

Hajrá BRSE!