Győzni megyünk Nyíregyházára!

Fontos mérkőzés előtt áll csapatunk, hiszen április 4-én 20 órától folytatódik a bajnoki elődöntő, amelyet újra a Continental Arénában vív meg csapatunk a Fatum Nyíregyháza ellen.

A párharcban eddig mindkét együttes megnyerte hazai mérkőzését, s mivel ellenfelünk végzett előrébb az alapszakaszban, így újfent Nyíregyházán csapnak össze a felek. Cél, hogy elvegyük ellenfelünk pályaelőnyét, azok után, hogy március 30-ánátszakadt a gát és magas szintű játékkal győztük le a Nyíregyházát, a szezonban első alkalommal. A Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE olyan erényeket húzott elő tarsolyából, amely után a legkritikusabb hangok is elismerően csettintettek.

De elég is, ha ennyit mondunk a párharc előző két mérkőzéséről, hiszen az állás 1:1, tehát tiszta lappal indulnak újra a felek és most mindkét csapat kezében ott van a lehetőség arra, hogy elbillentse a mérleg nyelét.

A harmadik mérkőzés jelen esetben döntő fontosságú, hiszen a győztes csapat csupán egy karnyújtásnyira kerül az áhított fináléba jutáshoz.

A találkozó előtt a BRSE vezetőedzőjét, Paul Bogdant kérdeztük.

Paul Bogdan: Fontos találkozó lesz a soron következő harmadik mérkőzés, hiszen az a meccs rányomhatja bélyegét az egész párharcra. Adott a feladat csütörtökre, amely nem más, mint a győzelem és az előny megszerzése. A békéscsabai találkozó után egy óriási plusz energiát kapott a csapat a folytatásra. Magabiztosan, de nem elbízva magunkat kell játszanunk és a taktikánkat követve kell operálnunk és akkor nem lehet probléma. Szombaton megtörtük a nyeretlenségi szériát, s ha már elkezdtük folytassuk tovább a Nyíregyháza elleni győzelmek gyarapítását.

A mérkőzés tehát április 4-én csütörtökön 20 órától kezdődik, a találkozót a helyszínről élőben közvetíti az M4 Sport, valamint online a www.mediaklikk.hu/m4-elo linkre kattintva követhetik a mérkőzést!

Számítunk szimpatizánsaink támogatására, mindenki Nyíregyházára!

HAJRÁ BRSE!