BRSE Ezüst csapatunk Kecskemétre utazott, ahol az előző torna visszavágóját rendezték meg. A helyszínre megérkezve kettő mérkőzés várt a lányokra. Az utazás során volt időnk ráhangolódni az első mérkőzésre, amit az eredmények is mutatnak. Stabil játékkal múltuk felül a Szolnoki Sportcentrum csapatát. Szinte pihenés nélkül vágtunk bele a második mérkőzésbe, melyről tudtuk hogy sokkal intenzívebb lesz. Az első két szettben nagy energiákat mozgattunk meg mely sajnos a végére elfogyott, elfáradtunk mentálisan.
Eredmények:
BRSE Ezüst- Szolnoki Sportcentrum B 3-0 (25-23, 25-15, 25-7)
KESI `B`- BRSE Ezüst 3-1 (27-25, 25-27, 25-18, 25-9 )
BRSE: Gerlecz Panka, Szkaliczki Viki, Noveczki Janka, Frisnyicz Karina, Varga Noémi, Telek Boglárka, Szél Boglárka, Lenkefi Lina, Valernovics Anna, Karancsi Dóra Edzők: Filius István,Török Richárd
Török Richárd: Apró célokat tűztünk ki a mérkőzésekre melyeket a lányok teljesítettek. Nagyon lelkesen és motiváltan játszottak, igazi csapatként örültek a pontoknak. Végére kicsit elfáradtak, de azon leszünk, hogy ez a koncentráció ami volt a mérkőzések elején az kitartson a végéig.