Csapatunk 19 esztendős nyitásfogadó ütőjét kérdeztük jövőbeli terveiről, az együttesben betöltött szerepéről.
– Mekkora a súlya annak, hogy ilyen fiatalon hétről hétre a kezdő hatosban szerepelsz?
G.Z.: Nagyon nagy súlya van annak, hogy 19 évesen a kezdőcsapatban szerepelhetek. A nyomást sokszor érzem, de igyekszem mindig a maximumot kihozni magamból és élni ezzel a lehetőséggel, hiszen tudom, hogy ilyen fiatalon nem sok mindenkinek adatik meg. Úgy gondolom, hogy voltak kimondottan jó és kevésbé jól sikerült mérkőzéseim is, de úgy gondolom, hogy csapatként jól tudtunk együtt illetve egymástért küzdeni.
– Milyen sportágakat próbáltál ki a röplabda előtt?
G.Z.: Édesapám kézilabdázott, így elkerülhetetlen volt számomra, hogy ne próbáljam ki magam én is ebben a sportágban. Túl durvának tartottam, így átpártoltam a teniszre. Ezt elég sokáig űztem. Aztán rátaláltam a röplabdára, amit hét évvel ezelőtt kezdtem el és azóta is ebben találom meg a legnagyobb örömömet.
– A gimnáziumot magántanulóként végezted el, okozott-e ez bárminemű nehézséget? Mik a terveid a továbbtanulással kapcsolatban?
G.Z.: Nem volt egyszerű magántanulóként elvégezni a gimnázium utolsó három évét, hiszen mindent egyedül, magamtól kellett megtanulni. Néhány tantárgy esetében magántanár segítette a munkámat.
Az osztálytársaimmal nehezebben tudtam tartani a kapcsolatot, több közös programból kimaradtam, de tudomásul kell venni, hogy az élsport lemondásokkal jár. Ebből fakadóan nincs túl sok ember, akihez közel kerültem volna, de akikhez igen, azokkal a mai napig tartom a kapcsolatot. A tanáraimmal viszont egytől-egyig nagyon jó viszonyom volt, az első perctől kezdve megértettek és támogattak. Volt olyan is, aki kijárt a meccseimre, így támogatva engem.
Ami a továbbtanulást illeti egészen kiskorom óta jogász szeretnék lenni, viszont tisztában vagyok azzal, hogy maximális eredményt nem tudnék nyújtani egyik helyen sem. Így eldöntöttem, hogy a sportolói karrierem után vágok neki az egyetemi tanulmányaimnak – ez remélem minél később lesz. 🙂
A közeljövőben kereskedelem és marketinget szeretnék tanulni, ez úgy gondolom jobban összeegyeztethető az élsporttal.
– Ki áll hozzád a legközelebb a csapatban és miért?
G.Z.: Bodovics Hanna. Nagyon sok időt töltünk együtt, szinte már családtag. Minden vasárnapi családi ebéden ott van velünk. Hasonlít az értékrendünk és talán ezért is tudunk ennyire jóban lenni.
– Ki a példaképed?
G.Z.: Az életben a nagypapám a legnagyobb példaképem. Mindig támaszkodhatok rá. Úgy érzem a családban vele találtam meg leginkább a közös hangot.
– Mi az, amiben a legtöbbet kell még fejlődnöd, hogy még jobb játékossá válj?
G.Z.: Úgy gondolom, hogy ennyi idősen még mindenben fejlődnöm kell és szeretnék is. Vasja, a vezetőedzőnk sokat segít a fiataloknak, nagyon szeretek vele együtt dolgozni, nagyon pozitív vagyok ezzel az évvel kapcsolatban.
– Babonás vagy?
G.Z.: Babonásnak nem mondanám magam. Van, amit viszont szisztematikusan betartok, ez nem más mint az alvás. Közvetlenül egyik edzés vagy mérkőzés előtt sem fekszem le aludni, mert nincs jó hatással a játékomra.
Korábbi interjúnkat itt olvashatja:
https://brse.hu/interju-pekarik-eszterrel/