Készen állunk!

Hosszú és tartalmas nap áll a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE csapata mögött, hiszen a gárda reggel hatkor indult Békéscsabáról, majd utazott busszal Belgrádig, ahonnan a 12:20-as járattal repült Athénba.

Érdekesség, hogy a meccs szerb és horvát játékvezetői is ezen a gépen utaztak, illetve a Nikola Tesla repülőtéren tartózkodott a Spartak Szabadka együttese is, akik szintén CEV Kupa mérkőzésre indultak, őket Hollandiába sodorta a sorsolás szeszélye.

A repülő út nyugalmasan telt, bár a másodedző Fésüs Zsóka személyében volt, aki nehezen viselte a levegőben töltött időszakot.

Athénba érve a csapatot már várták a hivatalos kísérők az Olympiacos részéről és egy közel fél órás buszút végén elfoglalhatta exkluzív, tengerparti szálláshelyét a magyar bajnoki címvédő. Ezt követően ebéd, majd rövid séta szerepelt a programban.

Helyi idő szerint 19:30-tól edzett a mérkőzés helyszínén Sasa Nedljkovic alakulata, eközben a csapatvezető Baran Ádám, részt vett az ilyenkor kötelező előzetes ellenőrzésen, majd a technikai értekezleten, ahol a román ellenőr mindent rendben talált. Eldőlt, hogy sötétkék szerelésben futnak ki a pályára Soós Nikiék, míg a hazai gárda tiszta pirosban játszik majd.

A tréning jó hangulatban telt, nyoma sem volt a feszültségnek. A másfél órás intenzív gyakorlás után az út egy részét rendőri felvezetéssel megtéve visszatért a csapat a szállodába, ahol a bőséges vacsora után nyugovóra tértek a lányok, hogy erőt gyűjtsenek a nagy megmérettetés előtt.

Szerdán délelőtt, még 11 és 12 óra között lesz egy átmozgató edzés, majd pedig este 19 órától egymásnak feszülnek a felek, hogy eldőljön ki kerül a legjobb 16 közé a sorozatban. Hatalmas küzdelem várható.

A csapat tagjai elmondták, hogy tudják és érzik, hogy mennyien szorítanak értük, ígéretük szerint utolsó erejükig harcolnak majd az ellenfél rettegett arénájában.

Hajrá BRSE!

brse athan zsuzsi