Közeleg Petőváry Panni visszatérése

Több hónapos kihagyás után U21-es csapatunk keretében ott lesz Petőváry Panni, aki minden bizonnyal pályára lép majd Kaposváron.

A fiatal átló játékos végigjátszotta a felkészülési mérkőzéseket és a Conegliano elleni hazai BL találkozón csapatunk egyik legjobbja volt. Aztán októberben diagnosztizáltak fáradásos törést lábában, mely miatt hosszú ideig nem számíthatott rá a szakmai stáb.

“Nagyon nehéz időszak van mögöttem, de most már csak az előttem álló feladatokra koncentrálok, Köszönöm a klubvezetés bizalmát és azt, hogy minden feltételt biztosítanak a gyógyulásomhoz. Remekül érzem magam Békéscsabán, ahol tényleg profi körülmények közé kerültem. Jól sikerült a felkészülésem és a beilleszkedésem is, majd jött makacs sérülésem, mely miatt sokáig nem tudtam a csapattal készülni. Immár van, hogy napi hármat edzek, hogy mielőbb visszatérhessek, bízom benne, hogy még ebben a szezonban segíthetem játékommal a csapatot.” – mondta Petőváry Panni.