Ksenija Ivanovic marad Békéscsabán

A zsinórban ötödik alkalommal magyar bajnoki címet ünneplő Linamar – Békéscsabai Röplabda Sportegyesület menedzsmentje már hetek óta tárgyal a következő szezon játékoskeretének összetétele, valamint az eredményes szerepléshez szükséges háttér megteremtése kapcsán.

A bejelentések sorát egy nagyon fontos láncszemmel kezdte a klub, hiszen a montenegrói válogatott ütő, remek teljesítményével és alázatos hozzáállásával, hamar kivívta a csabai közönség szimpátiáját.

Ksenija komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, hiszen korábban megfordult a szerb, a belga, a német, francia valamint az azeri bajnokságokban is. Ez utóbbi állomáshelyén szintén bajnoki címet ünnepelhetett és a Bajnokok Ligájában is szerepelt.

A tapasztalt, 31 éves sportoló a következő szezon végéig szóló szerződést írt alá a bajnoki címvédőhöz.

“Több alkalommal is hangsúlyoztam, hogy remekül érzem magam Békéscsabán. A város szép és élhető, az emberek barátságosak és nagyon szeretik a röplabdát. A klub európai mércével mérve is profi körülményeket teremt, számomra fontos a bizalom, tetszik az a jövőkép, melyet Baran Ádám elnök úr felvázolt, így viszonylag gyorsan megállapodtunk.”

– nyilatkozta Ksenija Ivanovic.

A játékos augusztusban EB selejtezőkön szerepel hazája nemzeti együttesében, aztán tér vissza Békéscsabára.

“Több lehetséges út is áll a BRSE előtt, így egyelőre elhamarkodottan nem kívánunk célkitűzéseket deklarálni. Nem foglalkozunk a pletykákkal és az alaptalan híresztelésekkel, zajlanak a tárgyalások, természetesen lesznek távozók, ahogyan érkezők is. Bízom benne, hogy a szakmai stáb összetételét mihamarabb nyilvánosságra tudjuk hozni, miként a játékoskeretet érintő további bejelentések is lesznek hamarosan. Tény, hogy a még sikeresebb nemzetközi szerepléshez tovább kell erősíteni a hátteret, ebben az irányban is folyamatosak az egyeztetések.

Ksenija Ivanovic az egyik legprofibb és legjobb mentalitású sportoló, aki valaha a klub színeiben szerepelt, Ő minden koncepcióba beleillik, ezért is volt kiemelten fontos a megtartása.”

– fogalmazott Baran Ádám a BRSE elnöke.