Kupaszerda!

20151202 brse-god mk kkA Gödöllő ellen szerdán a négy közé jutás a tét!

Békéscsabán nem unatkoznak mostanában sem a játékosok, sem a szurkolók, hiszen általában heti két, de van hogy három mérkőzésen is találkozhatnak egymással a csabai katlanban. Hétfőn jutott a nyolc közé a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE bajnoki címvédő csapata a Magyar Kupa idei kiírásában, de szerdán már a a legjobb négy a tét, s az ellenfél idén harmadszor, a TEVA Gödöllői RC lesz. A szezon eddigi két mérkőzésén csabai siker született, ebből a bajnokságban, legutóbb pár nappal korábban, nagyon nagy különbséggel és imponáló fölénnyel diadalmaskodtak Molcsányiék. A kupa azonban,  -miként minden sportágban- teljesen más műfaj. Más a hangulata, más érzésekkel készülnek a játékosok, és mivel a szabályok itt is tartalmazzák az aranyszettet , mint egyenlőség esetén döntő tényezőt, így még az esetleges összesített vesztesből is lehet győztes. Ezért aztán egyáltalán nem veszik félvállról a viharsarkiak a találkozót, többen is arról nyilatkoztak a mérkőzés előtt, hogy rend van a fejekben, nem tekintik lefutottnak a párharcot, s mindent megtesznek majd, hogy jó játékkal szerezzenek előnyt a visszavágóra. Sasa Nedeljkovic úgy tűnik izomhúzódás miatt nem számíthat Szpin Renátára, a többiek azonban egészségesen és nagy tettvággyal várják a mérkőzést.

A csapat másodedzője, pontgyárosa és a védelem fő pillére így látja a meccs előtt:

Fésüs Erzsébet: Ez egy más hangulatú mérkőzés lesz, mint egy egyszerű bajnoki vagy MEVZA összecsapás. Nagyon nagy a tétje. Felfokozott hangulatú meccsre számítok. A legjobb négybe kerülés a tét. Biztos vagyok benne, hogy Ők is máshogy jönnek, hiszen tavaly majdnem megnyerték a Magyar Kupát, meccslabdáig jutottak. Kisebb megingásainkat ki kell venni a játékunkból, akkor tovább fejlődhetünk. Év elején több célt tűztünk ki magunk elé. Ebből az egyik az volt, hogy meg szeretnénk nyerni az MK-t. Jó formában vagyunk. Tartani szeretnénk ezt a szintet és tovább emelni rajta. Bízok benne, hogy komoly előnnyel utazunk a december 22-ei visszavágóra.

Tanja Matic: A klub célja a kupagyőzelem, így nem lehet más a célunk, mint győzni hazai pályán. Tudom azt, hogy a Magyar Kupa arany még hiányzik a BRSE kollekciójából és mennyire fontos ez mindenkinek. Nagyon szeretek Békéscsabán élni és ebben a gárdában játszani, remélem sok örömet szerzünk még fantasztikus szurkolóinknak.

Molcsányi Rita: Nem lesz olyan könnyű dolgunk, mint a korábbi meccseinken a Gödöllő ellen. Az elmúlt hetekben egyre jobbak, és sok-sok mérkőzést nyertek. De mi is egyre jobbak vagyunk, egyre jobban összecsiszolódunk. Tavaly nem jutottunk be az elődöntőbe, és ezt az érzést idén nem szeretnénk átélni. Éppen ezért is leszünk sokkal harcosabbak. Egyértelmű, hogy tovább szeretnénk jutni, és megnyerni a Magyar Kupát.

A találkozó december 02-án, 18 órakor veszi kezdetét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.