Lankadatlanul előre!

team 992Pénteken a Budaörs otthonában folytatja a BRSE.

Hat nap, négy meccs, négy győzelem. Ez a mérleg imponálóan néz ki, ugyanakkor kétségtelenül nagy terhelést is jelent a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE bajnoki címvédő csapatának. A kék fehérek jövő héten hétfőn indulnak az  oroszországi Krasznodarba, hogy a CEV Kupa címvédőjének otthonában, a klub eddigi  történetének legerősebb csapata ellen megpróbálják a legjobb eredményt elérni a visszavágó előtt. Előtte azonban még a Budaörs otthonában kell helyt állniuk Maticséknak, s ez a találkozó, ha más szemszögből is, de szintén rejt magában nehézségeket. A folyamatos meccsek miatt kevesebb ideje maradt edzeni a bajnoknak, ugyanakkor a hazai pontvadászatban az esélytelenebb csapatok, nyugodtan, minden mindegy alapon játszhatnak a viharsarkiak ellen, és ebből kifolyólag az összes ilyen mérkőzésen inkább a csabaiaknak van veszíteni valójuk. Az eddig látottak alapján azonban kijelenthetjük, hogy a BRSE idén is ugyanolyan erényeket csillogtat, mint az elmúlt két bajnoki szezonban, minden mérkőzésén az ellenfeleket maximálisan tisztelve röplabdázik, s nem tekint egyetlen mérkőzést sem előre lefutottnak. Nem lesz ez másként pénteken sem a Budaörsiek otthonában, ahol a kötelező győzelem mellett, bizonyára célja lesz Sasa Nedeljkovicnak, egy kicsit pihentetni is a kezdőket, egy kicsit már a jövő heti CEV mérkőzésre készülni, ha máshogy nem is, de a nyitások, s a koncentráció magas szinten tartásával.

Szokásunkhoz híven megkérdeztük a csapat és a stáb képviselőit, mit gondolnak a következő feladatokról:

Soós Nikolett, csapatkapitány: Nagyon kemény időszakot élünk meg. Hat nap alatt négy meccset kell lejátszanunk. Szerencsére bírjuk a terhelést. Megérte a sok munka. Fontos volt, hogy maximumot nyújtsunk a Gödöllő ellen, hiszen ez nem egy szimpla bajnoki volt, itt nagyot lehetett volna bukni. Koncentrált, jó játékot produkáltunk, aminek meg lett az eredménye. Budaörsön is hasonlóan szeretnénk röplabdázni. Hétfőn hajnalban pedig elindulhatunk Krasznodarba.

Kormos Mihály, szakmai igazgató: Nem volt könnyű megtervezni a csapat programját decemberben, úgy hogy sikeresek is maradjunk. Szerencsére a csapat bírta a tempót és eddig nem hibázott bele. Ehhez azonban szükséges lesz a Budaörs elleni idegenbeli győzelem. Más célokért küzdünk. Ez nem kupameccs lesz, amely igazándiból nekünk volt fontos. A bajnokság az más a Pest megyeieknek, ott bent szeretnének maradni. Tényleg le a kalappal a gárda előtt elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye miatt, de még csak az út elején járunk.