Linamar – Békéscsabai RSE – Lugoj 1-2 (16, -21, -28)

Linamar – Békéscsabai RSE – Lugoj 1-2 (16, -21, -28)

Békéscsaba, vezette: Komlósi

Linamar-Békéscsabai RSE: Molcsányi, Clement, Dabic, Soós, Bodnár, Radonjic. Csere: Szpin (libero), Korniss, Gyenge, Nagy V., Kanizsai. Szakmai igazgató: Kormos Mihály

A szerdai ötszettes csata után a két gárda délelőtt közös edzésen vett részt, mellyen a vendégek kondicionális edzője komolyan megdolgoztatta a lányokat.

Délutáni összecsapásra a szakvezetők megegyeztek, hogy nem egy szokványos mérkőzést játszanak egymással. Kicsit emelnek az intenzitáson. Minden egyes pontért minimum két labdamenetet kell megnyernie egy csapatnak. Így mindösszesen három szettet játszottak a gárdák, amely közel két órás hosszúságúra sikeredett.

Nagyszerűen, lehengerlően kezdtek a hazaiak. Szinte valamennyi játékos az egy nappal előtti produkciójának dupláját nyújtotta, amely meg is látszódott az eredményjelzőn. Hatalmas előnyre tett szert a BRSE, és ezt tartott is a játék végéig (1-0). A folytatásban beragadtak a csabaiak. Próbálták utolérni a Lugost, de Dabic pontatlanabb feladásai megnehezítették az ütők dolgát. 14-nél újra egyenlő volt az állás, de nem sikerült Bodnáréknak átvenni a vezetést. Ismét meglépett a román csapat, melyet már nem tudtak utolérni a magyarok. A mindent eldöntő játszmára mindkét oldalon a cserék kaptak lehetőséget. Meg is hálálták a bizalmat, hiszen egy végletekig kiélezett szettben a Lugos nyerte meg az összecsapást 30-28-ra.

Kormos Mihály:

Szakaszonként már élvezhető volt játékunk. Megnyugtató volt nyitásfogadásunk és védekezésünk, amely alapja volt az elején eredményességünknek. A második játszmában is meg volt a lehetőségünk, de két szakaszra nagyon szétestünk, s megadtuk az esélyt

Az utolsó etapra a kevesebb játéklehetőséget kapó játékosok kerültek a pályára. Szépen és jól játszottak, de az i-re a pontot sajnos nem tudták feltenni. Összességében megérte a kettősmérkőzés, mely jól segíti csapatomnak a Vilsbiburg elleni felkészülésünket.