Marta Drpa: Megszerettem Békéscsabát, itt akarok bajnok lenni

Július elején sikerült megállapodnunk az Extraliga előző kiírásának legjobb pontszerzőjével, Marta Drpával. A kitűnő szerb átló az előző két idényt is nálunk töltötte, most pedig elárulta, miért döntött a békéscsabai folytatás mellett, valamint arról is beszélt, mit vár az új csapattól és az új szezontól.

Hogy telik a nyarad? Kipihented magad?
Köszönöm szépen, jól, de elég gyorsan is. Az elmúlt két hétben sokat pihentem, de ez is csak úgy elrepült. Voltam Franciaországban, azon kívül a barátaimat és a rokonaimat látogattam meg, akikre sajnos nem jut elég idő szezon közben. A pihenés mellett persze edzettem is, készülök arra, hogy visszatérjek Békéscsabára.

Miként gondolsz vissza az előző szezonra, milyen emlékek ugranak be először?
Vegyesek az érzéseim, mert jó idényünk volt, ugyanakkor még mindig megvan a keserű szájíz amiatt, hogy nem tudtunk nyerni. A döntő elvesztését azóta is bánom, de ezt extra motivációként fogom használni a következő idényben! A győzelmen kívül minden megvolt, a vereség viszont komoly mínusz számomra. Ám ezzel együtt is optimistán várom a folytatást.

A motiváció volt a legfőbb oka annak, hogy végül hosszabbítottál a csapattal?
Abszolút. Semmiképp sem akartam vereséggel távozni Békéscsabáról. Abban bízom, hogy jövőre másképp fognak alakulni a dolgok. Persze az is közrejátszott, hogy megszerettem a várost, közel van Szerbiához, valamint a magyar bajnokságot is ismerem, szinte mintha otthon játszanék.

Mindig is az volt a prioritás, hogy maradj?
Sokat gondolkoztam, számításba vettem minden itteni tapasztalatot. Szeretek itt élni, kedvelem a kisebb városokat, az otthonom sincs messze, az edzések is jók, a magyar bajnokság pedig évről évre fejlődik, jövőre minden eddiginél erősebb lesz. Láttam, hogyan erősítettek az ellenfelek, komoly kihívásra és harcra számítok.

Mi a véleményed az új csabai keretről?
Követtem az eseményeket, Ralitsát jól ismerem, és bár a többieket kevésbé, róluk is jókat hallottam. Annak is örülök, hogy szerződtettünk egy új átlót, mert a tavalyi idényben nem igazán volt segítségem és így nagyon nehéz volt. Idén pedig már a MEVZA-ban is indulunk, úgy aligha bírtam volna a terhelést. Ráadásul így az edzések még jobbak lesznek, hiszen versenyezhetünk egymással, ami mindkettőnkből a legjobbat fogja kihozni és együtt fejlődhetünk. Ez mindig sokat számított nekem.

Vannak konkrét céljaid az előttünk álló szezonra? Akár személyes, akár csapatszintű?
A személyes célom, hogy ezzel a csapattal megnyerjük az Extraligát. Tényleg nagyon szeretném! Nem lesz egyszerű, hiszen – ahogy mondtam – szerintem rendkívül erős a mezőny, a Balatonfüred és a Vasas is jól igazolt. Nyíregyházán nem tudom, mi a helyzet, de az említett két csapat erősödött, óriási csatának nézünk elébe.

Mi az, amit a leginkább vársz ebben az idényben?
A rájátszást és a végjátékot! Az az én kedvenc időszakom, legyen szó az Extraligáról, a Magyar Kupáról vagy a MEVZA-kupáról. Rengeteg mérkőzést fogunk játszani, de ebből csak profitálni fogunk szerintem.