Molcsányi Rita 2020 nyaráig a BRSE játékosa marad

Hiába a külföldi megkeresések, a saját nevelésű válogatott liberó egy évvel megtoldotta eredetileg jövő nyáron lejáró szerződését, így a következő két évben is a csabai sikerekért harcol.

Molcsányi Rita a BRSE egyik szimbóluma, a klubhűség mintapéldája, aki soha egyetlen más klubcsapat mezét nem viselte. Neve összeforr a BRSE sikertörténetével. Ötszörös magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa győztes és két MEVZA Cup diadal részese is volt. Sokszoros utánpótlás és felnőtt válogatott.

A 25 éves játékos gyerekként ismerkedett meg a sportág alapjaival Békéscsabán, majd végig járva a ranglétrát, 2006-ban bemutatkozott a felnőtt csapatban. Hosszú évek óta csábítják külföldi csapatok, nemzetközi szaktekintélyek nyilatkoznak elismerően játékáról.

“Boldog vagyok, hogy a következő két évben is a BRSE mezében szerepelhetek. Kötődök a városhoz, itt nőttem fel, itt lett belőlem élvonalbeli és válogatott sportoló. Bár volt érvényes szerződésem a következő szezonra, örültem, amikor elnök úr megkeresett a hosszabbítás lehetőségével és nagyon tetszett az általa felvázolt jövőkép. Már korábban is többször elmondtam, hogy remek helyen vagyok, a klub ambíciói töretlenek, ez sokat jelent nekünk, játékosoknak, hiszen szeretnénk hosszabb távon a Bajnokok Ligájában játszani, és nemzetközi sikereket elérni. Szinte minden évben vannak érdeklődők és ajánlatok külföldről, de amíg ilyen perspektívát kínál a nevelőegyesületem, addig nincs okom a váltásra. Büszkén nézek vissza a klub által megtett útra, szeretnék további sikerek részese lenni!” – fogalmazott Molcsányi Rita.

Baran Ádám a BRSE elnöke elmondta, hogy hosszú távon számítanak a játékosra.
“Nekem a 2010/2011-es szezon volt az első a klub kötelékében. Az akkori felnőtt csapatból már csak Rita maradt meg hímondónak. Remélem még hosszú évekig együtt dolgozunk, nem titok, hogy szeretnénk ha a játékoskarrierje után is a békéscsabai röplabdázásért tevékenykedne, de jelenleg még főleg a játéktéren lesz teendője. A Molcsányi Rita – Szpin Renáta kettős az ország legjobb liberó párosa, akik nemzetközi viszonylatban is magas szintet képviselnek.” – nyilatkozta a klubvezető.

A szerződéshosszabbítás apropóján és az eddigi eredmények előtt tisztelegve, egyedülálló módon a BRSE TV különkiadása szól majd a játékosról hamarosan.